A reményt hozták Amerikából
Amerikai magyarok a két Szelmencen
Mint arról előző számunkban beszámoltunk, az Amerikai Magyarok Kongresszusi Kapcsolatainak Központja elnökének, A. Nagy Sándornak a kezdeményezésére az Amerikai Egyesült Államok Kongresszusának tagjai levelet intéznek Szlovákia miniszterelnökéhez és Ukrajna elnökéhez, melyben arra kérik a két ország vezetőjét, hogy engedélyezzék határátkelő megnyitását az ukrán–szlovák határ által mintegy hatvan éve kettészakított ungvidéki magyar ikertelepülésen, Nagy- és Kisszelmencen. Az ügyben az amerikai Képviselőház Emberjogi Frakciója 2004. április 21-én Washingtonban meghallgatást tart, amelyre Tom Lantos szenátor személyes levélben hívta meg Illár Józsefet, Kisszelmenc és Tóth Lajost, Nagyszelmenc polgármesterét, illetve szakértőként Zelei Miklós budapesti írót. Az elmúlt hétvégén A. Nagy Sándor a sajtó képviselőinek kíséretében felkereste a két határ menti települést, hogy a helyszínen tájékozódjék a kongresszusi meghallgatás előtt.
Az amerikai magyarok szívükön viselik a két falu lakóinak sorsát, hiszen az ő életükbe is hatalmas változást hozott a sztálini önkény, ők is elszakadtak szeretteiktől. A különbség az, hogy az a láthatatlan drótakadály, amely elválasztotta őket kedveseiktől, már nem létezik, s mindent megtesznek azért, hogy ez a régiónkbeli valóságos drótakadály se létezzék többé – hangzott el azon a találkozón, melyre a kisszelmenci római katolikus templomban került sor a vasárnapi mise után. Az Egyesült Államokban a magyar templomokban és közösségi házakban az amerikai magyarok gyűjtést folytatnak, hogy sikerüljön végre határátkelőt nyitni Kisszelmenc és Nagyszelmenc között, s mindent megtesznek azért, hogy az amerikai kongresszus segítsen a szelmenci magyaroknak.
A. Nagy Sándor magával hozta s ünnepélyesen átnyújtotta az Illár Józsefnek, Kisszelmenc polgármesterének szóló repülőjegyet is, melyet az amerikai magyarok adtak össze dolláronként, hogy a falu képviselőjének módjában álljon megjelenni a washingtoni testület előtt.
Kérdésünkre, hogy mit szeretne az amerikai törvényhozók elé tárni, Illár József kisszelmenci polgármester elmondta: „Elsősorban arról kell majd beszélnem, amivel a falu lakói megbíznak. Mindenekelőtt természetesen a határátkelő megnyitásáról szeretnék majd szólni, másodsorban pedig arról, hogy támogatást kaphassunk az infrastruktúra fejlesztéséhez, hogy méltóképpen fogadhassuk majd a másik oldalról érkező vendégeket.”
A továbbiakban a kisszelmenci találkozó résztvevői a határhoz vonultak, ahol nagyszelmenci barátaik, rokonaik vártak rájuk. Itt A. Nagy Sándor ünnepélyesen átadta Kisszelmenc polgármesterének azt az amerikai lobogót, amely az adományozó levél szerint március 2-án a washingtoni Capitoliumon lobogott, s amelyet a reménység jelképeként küldött az amerikai törvényhozás a két Szelmenc polgármesterének.
Az Amerikai Magyarok Kongresszusi Kapcsolatainak Központja alig egy éve alakult azzal a céllal, hogy hangot adjon az amerikai magyarságnak az ország törvényhozásában, a kongresszusban. „Azért hoztuk létre ezt a szervezetet, mert úgy gondoljuk, hogy az amerikai magyarság érdekeinek védelmére és képviseletére szükség van. Esetünkben egyfajta lobbi-tevékenységről van szó, mivel pedig az amerikai magyarság szívén viseli a határon túli magyarság sorsát, fontos volt, hogy a kongresszuson keresztül is megpróbáljunk segíteni” – nyilatkozta lapunknak A. Nagy Sándor.
Az akció jelentőségéről az elnök elmondta: „ A kongresszusi meghallgatás ténye már önmagában is hírértékű, fontos, hogy a képviselők találkozhatnak azokkal, akiknek már hatvan éve nem adatott meg, hogy legalább meghallgassák őket. Amennyiben mostani kezdeményezésünk önmagában nem lenne elegendő a probléma megoldására, tovább visszük az ügyet, határozatjavaslatot fogunk benyújtani a kongresszushoz a szelmenci határátkelő megnyitása érdekében.”
A mostani út célja elsősorban Kis- és Nagyszelmenc volt, ugyanakkor kitűnő lehetőség nyílt arra, hogy a kárpátaljai magyarság képviselőin keresztül megismerkedjen azokkal a problémákkal, amelyeket szükség szerint a kongresszus figyelmébe kell ajánlaniuk, hangsúlyozta A. Nagy Sándor, aki Ungváron találkozott a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) vezetőivel.
A találkozón jelen lévő Brenzovics László, a KMKSZ alelnöke elmondta: „Nagyon örülünk annak, hogy az amerikai magyarság ilyen formában is kifejezte szolidaritását a kárpátaljai magyarsággal, hiszen Kis- és Nagyszelmenc esete szimbóluma annak a jelenségnek, amely a helyi magyarságot ma leginkább veszélyezteti, azaz, hogy újabb falak épülhetnek a régióban. Korábban a Szovjetunió választotta el nemzetrészünket a magyarság többi részétől, s a világtól, jelenleg pedig az a veszély fenyeget, hogy éppen a másik oldalról épül majd vasfüggöny. Ezt mindenképpen meg kell akadályozni, s ez az, amiben az amerikai magyarok segítségünkre lehetnek.”
A délutáni órákban A. Nagy Sándor Ungváron találkozott Kovács Miklóssal, a KMKSZ elnökével. A találkozón számos olyan probléma került szóba, amelyben számíthatunk az amerikai magyarok támogatására.
ntk