Tataroznak, tataroznak…

2004. március 19., 01:00 , 166. szám

Miután visszautasították a KMKSZ Beregszászi Járási Középszintű Szervezetének (KMKSZ BJSZ) kérését, hogy közgyűlését a korábbi évekhez hasonlóan idén is a Beregszászi Járási Tanács épületének tanácstermében tarthassa meg, a szervezet vezetői a városi kultúrház nagytermét szerették volna kibérelni erre a célra. A város illetékeseitől azonban ugyancsak elutasító választ kaptak. Az indoklás szerint a kultúrház épületében folyó felújítási munkálatok miatt nem bocsáthatják azt a KMKSZ BJSZ rendelkezésére. Az indoklást akár el is fogadhatnánk, hiszen az épületre ugyancsak ráfér a javítás, tatarozás. Az események szemlélőjében azonban óhatatlanul felidéződnek a tavalyi év eseményei, amikor a KMKSZ megyei szervezete szerette volna lebonyolítani közgyűlését a városban, s e célra ugyancsak a városi kultúrház termét szándékozott kibérelni. Kérésüket akkor is elutasították, mondván, az épület tatarozásra szorul, fel kívánják újítani a fűtési rendszert. A közgyűlésre végül mégiscsak Beregszászban, a sportcsarnokban került sor, a kultúrházban viszont azóta is hideg van…

ntk