Vita az ülésterem használata körül

Ülésezett a Beregszászi Járási Tanács

2004. március 19., 01:00 , 166. szám

Március 11-én tartotta 14. ülésszakát a Beregszászi Járási Tanács, melynek napirendjén 22 kérdés szerepelt, ám meghatározónak a napirend előtt kibontakozott vita bizonyult.

Ködöböcz Ferenc, a testület KMKSZ-frakciójának vezetője javasolta, tűzzék napirendre annak megvitatását, miért utasította el a járási tanács a KMKSZ Beregszászi Járási Középszintű Szervezetének igénylését, mely a járási tanács üléstermében szerette volna megtartani március 21-ére meghirdetett közgyűlését.

Válaszában Erdélyi Károly, a járási tanács elnöke elmondta, hogy a járási közigazgatási hivatal és a járási tanács 2003. április 30-i rendelkezése értelmében a termet csak rendeltetésszerűen használhatják, azaz nem vehető igénybe különböző rendezvények lebonyolításához. Mint elmondta, korábban már többször utasították el más társadalmi szervezetek hasonló igényléseit is.

Vass Ottó frakcióvezető-helyettes a felújított terem állagának megőrzésével indokolt rendelettel kapcsolatban arra mutatott rá, hogy azt az adófizetők pénzéből tatarozták.

Bakancsos László megyei tanácsi képviselő, a KMKSZ Beregszászi Járási Középszintű Szervezetének elnöke Ukrajna nemzetiségekről szóló törvényét idézve úgy vélte, a testület megsérti annak szellemét, amikor elutasítja kérelmüket.

Revák István, a megyei állami közigazgatási hivatal elnökhelyettese hozzászólásában rámutatott, a törvény nem rendelkezik arról, hogy a járási tanács vagy a közigazgatási hivatal köteles lenne helyiségeket biztosítani a társadalmi szervezetek számára.

Végül a testület elutasította a kérdés napirendre tűzését.

Az ülést követően Bakancsos László lapunknak nyilatkozva elmondta: véleménye szerint nem egyeztethető össze a demokratikus elvekkel, hogy a testület ülésén nem arról szavaztak, napirendre tűzzék-e a kérdés megvitatását, hanem eleve úgy tették fel a kérdést, ki van amellett, hogy ne tűzzék napirendre azt; ráadásul erre sem a teljes testületnek, csupán a jelenlévőknek a többsége szavazott igennel. A megyei tanácsi képviselő úgy vélte, az ügyrendi problémákon túl egy olyan kérdést söpört ezzel szőnyeg alá a testület, amely ellentétes a nemzetiségi törvény ajánlásaival, melyek a kisebbségek széles körű támogatását írják elő, s amivel a magyar kisebbség, a KMKSZ Beregszászi Járási Középszintű Szervezete mintegy 12 000 fős tagságát vették semmibe.

Baráth József