Informatikai termet szenteltek

2004. március 26., 01:00 , 167. szám

Március 23-án került sor az Ungvári Romzsa Tódor Görög Katolikus Papi Akadémia informatikai termének ünnepélyes felszentelésére.

A szentelést Mi­lan Sasik, a Mun­kácsi Görög Katolikus Egyházmegye püspöke végezte, az eseményen a szeminaristák mellett jelen volt Bendász Dániel esperes, az akadémia tanára, valamint Tarasz Lovszka általános egyházmegyei helynök, az akadémia rektora. A terem felújítási munkálatainak költségét, valamint a 11 számítógép beszerzését az Amerikai Katolikus Püspöki Konferencia támogatta.

Milan Sasik püspök ünnepi beszédében örömének adott hangot, hogy sor kerülhetett a szeminárium informatikai termének felszentelésére. „Manapság a tudományos munka elképzelhetetlen a számítástechnikai eszközök nélkül, valamint fontos, hogy lépést tudjunk tartani a technikai fejlődéssel, s ez a terem egyben új lehetőségeket, kapcsolatokat is jelent.” Tarasz Lovszka, az akadémia rektora elmondta: „Egy évvel ezelőtt még nem gondoltuk volna, hogy hamarosan informatikai termet szentelhetünk, de hála az Amerikai Katolikus Püspöki Konferenciának sikerült létrehozni azt.”

Váradi Natália