Módosul az útlevélkiadás rendje

Útlevél a gyermekeknek is

2004. április 2., 02:00 , 168. szám

A kormány március 24-i ülésén módosításokat eszközölt a külföldi utazásra feljogosító okmányok kiállítása terén, többek között második útlevél igénylését is engedélyezve azon állampolgárok szá­mára, akik munkájukból ki­folyólag gyakran tartózkodnak külföl­dön (információink szerint ez alatt mindenekelőtt azt értik az illetékesek, hogy a régi útlevelet nem vonják be az új dokumentum elkészültéig).

Mihajlo Kornyijenko belügyminiszter-helyettes a kormányülés szünetében újságíróknak elmondta, hogy a módosítások értelmében útlevéllel kell rendelkezniük a jövőben a külföldre áttelepülő gyermekeknek is – közli a Fakti című országos napilap. Az útlevelet igénylőknek, illetve a külföldi letelepedést intéző személyeknek az útlevélosztályokon ezután fel kell majd mutatniuk az adóazonosító kódszámukat, továbbá a kül­föl­dön letelepedni szándékozó személyeknek igazolást kell benyújtaniuk arról is, hogy nincs adóhátralékuk.

A belügyminiszter-helyettes hangsúlyozta, hogy a korábban kiadott útlevelek érvényességük feltüntetett időpontjáig használatban maradnak.

B. J.