"Vedd a Szentlélek ajándékának jelét"

Búcsú és bérmálás Nagyszőlősön

2004. május 28., 10:00 , 176. szám

A húsvétot követő negyvenedik napon Jézus Krisztus mennybemenetelének ünnepét méltatta a világ kereszténysége. Ekkor ünnepelte templomának búcsúnapját a Nagyszőlősi Római Katolikus Egyházközség is. Az idei alkalom kettős ünnep volt a helyi közösség számára, hiszen az egyházközség 15 fiatalja részesült a bérmálás szentségében és vált nagykorúvá Krisztusban.

Majnek Antal, a Munkácsi Római Katolikus Egyházmegye püspöke szentbeszédében a bérmálkozókhoz szólva rámutatott: "Urunk mennybemenetelének ünnepe pünkösd elővételezése is. Jézus Krisztus azért jött a földre, hogy a mi emberségünket fölvegye, és magával vigye istenségével az ő országába. Majd elküldi a Szentlelket, hogy megszenteljen minket, hogy ne csupán testből, hanem lélekből születettek legyünk, akik az örökkévalóság felé tartanak. Új isteni élet született bennünk a kereszteléskor, ami a Szentlélek erejével növekszik, elevenedik meg, erősödik. Figyelmet kell fordítanunk arra, hogy a Teremtő Atya a megváltó Jézus, a Szentlélek által hogyan működik bennünk, és mit akar kihozni belőlünk – egy új embert, aki hallgat a Szentlélek sugallataira, ami az üdvösséget jelenti."

A szentbeszédet követően Bán Jónás ofm helyi plébános bemutatta a bérmálkozókat a püspök atyának. A keresztségi ígéret megújítását követően a püspök a bérmálkozók homlokára szentelt olajjal, krizmával keresztet rajzolt e szavakkal: "Vedd a Szentlélek ajándékának jelét".

A búcsú a pápai himnusz eléneklésével ért véget.

-vn-