"Kender, kender, de szép tábla kender"
Rendhagyó könyvbemutató Szalókán Szalókán
Ezzel a címmel jelent meg nemrég Fekete Erzsébet könyve, mely az ősi kistelepülés feledésbe merülő néphagyományait, és az azokhoz kapcsolódó helyi hiedelmeket, népdalokat, népzenét feldolgozó színpadi műveket gyűjtötte csokorba. A könyv ünnepélyes bemutatóját múlt vasárnap tartották Szalókán.
A kötetben szereplő színdarabok közül a helyi általános iskola diákjai tartottak nagy sikerű előadást a református templom mögötti parkban. A szabadtéri rendezvény táncházzal zárult.
Fekete Erzsébet, a Szalókai Általános Iskola ének- és zenetanára 1990 óta vezet hagyományőrző kört, melynek tagjai a tradicionális falusi népéletet, népszokásokat viszik színpadra. Az iskolások megelevenítették már a szalókai disznótort, tollfosztót, tengerihántót, fonót stb. A hagyományőrző kör évek óta nagy sikerrel járja vidékünket, de felléptek már Csernovciban, Budapesten, Harkányban és másutt is.
"Sokan javasolták, hogy a színpadra vitt szokások forgatókönyveiből állítsak össze könyvet. Ebben a törekvésemben sokat segített P. Punykó Mária néprajzkutató. A kötet megjelenését a Magyar Kulturális Örökség Minisztériuma és a Credo Alapítvány támogatta, s az Intermix Kiadó gondozásában látott napvilágot" - mondta el lapunknak a szerző.
Badó Zsolt