Pálinkafőzés a bronzkorban

2004. június 25., 10:00 , 180. szám

Közismert tény, hogy a különböző növényi eredetű szeszes italok ősidők óta szervesen beépültek az emberiség kultúrájába. Kezdetben ezeket az italokat kultikus szertartások alkalmával vagy gyógyításra használták, és csak később váltak mindennapos élvezeti cikké.

A bort, sört gyakran említik az ókori források, kezdve a sumér ékírásos művektől a Biblián keresztül a görög és római klasszikusokig. Mindenki ismeri az olyan szállóigévé vált ókori közmondásokat, mint például: borban az igazság. Ezzel szemben az égetett szeszes italok története nem tűnt ennyire réginek. Ám a régészetnek köszönhetően bebizonyosodott, hogy a pálinkafőzés szintén ősrégi mesterség, foglalatosság. Sőt, éppen a mai Kárpátalja területe szolgáltat ebből a szempontból fontos bizonyítékokat.

1951. Az ismert kárpátaljai ukrán író, filozófus, néprajzkutató, régész Fedir Potusnyak ásatásokat végzett a munkácsi járási Csopivci (Csapáczka) község határában, a Szálás nevű dűlőben, ahol valamikor 3200-3300 évvel ezelőtt egy bronzkori település létezett. Az ásatások során előkerült régészeti leletek közül kitűntek egy nagyobb fazék erősen kiégett darabjai. Ez utóbbiak az edény peremrészéről valók voltak. A furcsa, kettős szájperemmel és leöntővel rendelkező agyagedény rendeltetését a kutató, analógiák hiányában akkor nem tudta meghatározni. Nem segített az sem, hogy 1958-ban Fedir Potusnyak közölte az érdekes leletet, mert a saját költségén kiadott könyv kis példányszámban és ukrán nyelven jelent meg, s így elkerülte mind a hazai, mind a nemzetközi régészközvélemény figyelmét.

Eközben 1959-ben M. Levy a Kémia és a kémiai technológiák az ősi Mezopotámiában című művében említést tesz arról, hogy a szerves kémia gyökerei egészen a Kr. e. IV. évezredig nyúlnak vissza. Bizonyítékul az iraki Tepe-Gávra nevű többrétegű településen előkerült agyagedényt említi, amely, a csopivcihez hasonlóan, kettős szájperemmel rendelkezik. Levy véleménye szerint ez az edény nem más, mint egy primitív desztillációs szerkezet.

Az 1980-as évek végén a szlovák régészek még két őskori pálinkafőző edényt közöltek, amelyek közül az egyik nagyságban és formáját tekintve teljesen megegyezett a Potusnyak által még 1951-ben felfedezett edény töredékeivel, sőt korban is megegyezett azzal.

Semmi kétség, hogy a csopivci agyagedény a fent említett leletekkel egy körbe tartozik, és nem csak területünk, de a kontinentális Európa egyik legrégibb szeszlepárló készüléke.

Felmerül a kérdés, hogyan jutott el a helyi bronzkori népesség ehhez a felfedezéshez, önállóan vagy külső hatások révén? Egyelőre ez az utóbbi feltételezés tűnik a legvalószínűbbnek, hisz hasonló desztillációs készülékek Mezopotámiából már az i. e. IV. évezredből ismertek. Ma már azt is tudjuk, hogy itt készítették a világon eddig ismert legkorábbi bort is (Irán, Godin-Tepe település, i. e. 3500-as évek). Másrészről régészeti leletek bizonyítják a Kárpát-medence és Kis-Ázsia kapcsolatait a réz- és a bronzkor folyamán. Ezekbe szervesen épül be a különböző technológiák áramlása is, köztük a desztillációs folyamaté is.

A csopivci pálinkafőző üst eredetileg három részből állhatott: maga a fazékszerű, kettős szájperemmel és leöntővel rendelkező főzőedény, a kondenzátor szerepét játszó tál és a lepárlott nedűt összegyűjtő kisebb tálka. A főzőedénybe helyezték a szerves anyagot (vadalmát, szőlőt és más gyümölcsöket) és tűzre tették, majd lefedték a nagy tállal. Az ennek falán lecsapódó szeszpárlat lefolyt az üst peremrészén lévő csatornába, s innét a lefolyón keresztül jutott el a tálkába.

Hogy milyen ízű lehetett a csopivci bronzkori pálinka, nem tudjuk, de hogy a szeszfőzés és -fogyasztás Kárpátalján igen ősi, s majd 3500 éves múltra tekint vissza, azt a régészeti leletek igazolják.

Kobály József,