A magyar szó követei

Irka-tábor tizedszer

2004. július 16., 10:00 , 183. szám

A Kárpátaljai Magyar Pedagógusszövetség szervezésében immár tizedik alkalommal startolt az Irka-tábor július 12-én. A kéthetes tábor célja a magyar szó tanítása, a nemzeti kultúra ápolása a szórványban élő gyermekek körében.

A II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola 28 tanító és tanár szakos hallgatója Beregszászból indult útnak, hogy egy héten keresztül napközis táborokat tartsanak a magyar szórványban élő gyerekeknek. Úti céljuk a Felső-Tisza-vidéken Nagybocskó, Gyertyánliget, Rahó, Kőrösmező, Tiszabogdány, illetve a Latorca völgyében Szolyva és a Borzsa völgyében Bilke volt.

A főiskolások ének-, zene-, kézműves foglalkozásokra, szókincsfejlesztő játékokra, valamint egyéb programokra várják az irkás gyerekeket ezekben a napokban, a hét helyszínen több mint 300-at. Az Irka-tábor július 19. és 25. között Beregszászban, a főiskola Kölcsey Ferenc Szakkollégiumában folytatódik, ahová idén 130 fiatalt várnak a szervezők.

-vn-