V-tech: Kefir elégedett

Titkolózik a V-tech

2004. július 16., 10:00 , 183. szám

A V-tech frontemberei, Kefir (Kecskés Tibor) és Szamóca (Varga József), úgy tűnik, jól érzik magukat Kárpátalján, hisz nemrégiben újra ellátogattak hozzánk. Az együttes számára igen termékenyek az utóbbi hónapok, hisz tavaly novemberben jelent meg első DVD-lemezük és VHS-kazettájuk, ami a Budapest Sportarénában megrendezett élő koncert legjobb pillanatait mutatja be, s most újabb meglepetéssel készülnek. Terveikről, elképzeléseikről Kefir nyilatkozik a Kárpátalja olvasóinak.

- Majdnem két éve már, hogy nagyzenekarral lépünk fel, s azóta minden héten van legalább egy-két koncertünk.

- Nem volt furcsa a kétszemélyes fellépésekről átváltani a zenekari felállásra?

- Nem, hisz 10 éve, amikor elkezdtünk együtt dolgozni Szamival, kizárólag élőben játszottunk, és csakis nagyzenekarral. Akkoriban ez nem volt divatos, ezért váltottunk át a kétszemélyes fellépésekre. Nagy örömünkre két éve ismét zenekarral dolgozunk, és így remekül érezzük magunkat.

- Legutóbbi találkozásunkkor nagy reményeket fűztél a 2004-es évhez.

- Voltak és vannak is terveink. A múlt évben megjelent a Merre jár a boldogság című ötödik nagylemezünk, aminek nagyon örülünk, és köszönjük szépen mindenkinek, akin ez múlott. Úgy tűnik, ősszel újabb meglepetéssel szolgál majd az együttes. Valószínűleg egy új lemezzel állunk elő, de erről egyelőre még nem beszélhetek, titok.

- Két duettet énekeltél a nővéreddel. Lesz folytatása a családi együttműködésnek?

- A két duett tökéletesen működött, kb. 5 perc alatt vettük fel az anyagot. Most nincs tervben, hogy újra együtt dolgozzunk, de valószínűleg lesz még ilyen közös produkció pályafutásunk során.

- Lesz időtök nyaralni az idén?

- Biztos, hogy nem. Egy zenekar mindig nyáron dolgozik. A lemezeink mindig ősszel jelennek meg, ami azt jelenti, hogy nyáron készül el az anyag, továbbá ilyenkor sok a szabadtéri buli, a rendezvény, rengeteg a fellépésünk, úgyhogy a pihenés későbbre marad.

-ferenczi-

Kecskés Tibor

Becenév: Kefir, Öcsi, Oszkár, Pocok

Születési idő: 1979. 11. 03.

Születési hely: Miskolc

Csillagjegy: Skorpió

Hajszín: Világosbarna

Szeme színe: Barna, néha zöld

Magasság: 182 cm

Súly: 78-83 kg

Családi állapot: Nőtlen