Kisbégányi iskola: Megépült a kazánház, vakolják a falakat

Felújítás a Kisbégányi Általános Iskolában

2004. július 23., 10:00 , 184. szám

A Kisbégányi Általános Iskolában idén tatarozással telik a szünidő. A külső-belső felújítás költségeinek jelentős részét a Johannita Segítő Szolgálat magyarországi szervezete biztosítja, csakúgy, mint az ugyancsak felújítás alatt álló Fertősalmási Általános Iskoláét.

A járási központtól 16 km-re fekvő, 1423 lakost számláló Kisbégányban a múlt század közepéig kétosztályos elemi iskola működött, a gyerekek ezt követően a szomszédos Nagybégányba jártak iskolába. 1960-ban a község lakosai saját erőből általános iskolát építettek. Ennek tervrajzát egy helyi lakos készítette el, az építőanyagot az akkori kolhoz biztosította, a munkát a helybéli emberek végezték.

A vályogból készült iskolaépület a kilencvenes évek végére igencsak leromlott. Lehullott a vakolat, a padlózat elkorhadt, és még ekkor is a régi cserépkályhákkal fűtöttek. 2000-ben a hollandiai Steinweik város lakosainak adományaiból vezették be az osztálytermekbe a központi fűtést. Az épület folyosója azonban továbbra is fűtetlen maradt, s mivel a nyílászárók is rosszul szigeteltek, télen lehetetlen volt meleget tartani az osztályokban.

A Kárpátalján 2000 óta tevékenykedő Johannita Segítő Szolgálat idén ezen problémák orvoslása céljából vonta támogatási körébe a kisbégányi iskolát. Illés Jánostól, a tanintézmény igazgatójától megtudtuk, a Szolgálat támogatásával mára elkészült az iskolaépület külső tatarozása, jelenleg a folyosó falait burkolják-festik, továbbá korszerű nyílászárókra cserélik a régi ablakokat, ajtókat, valamint fűtőtestek kerülnek a folyosóra is.

A munkálatok összköltségének 75 %-át vállalta magára a Johannita Segítő Szolgálat, a fennmaradó részt a Beregszászi Járás Oktatási Osztálya finanszírozza.

"Mivel a községbe nemrég bevezették a földgázt, célszerű volt az iskola fűtését is átállítani erre a fűtőanyagra. A járási oktatási osztály finanszírozásával e célból mára megépült a kazánház. Ide két új kazánt is ígérnek, így a tervek szerint idén télen már gázzal fűthetjük az iskolát. Folyamatban van egy iskolai étkezde építése is, amit egyben díszteremként is szeretnénk hasznosítani" - mondja az igazgató.

Amennyiben a munka jó ütemben halad tovább, az idei tanévet megújult épületben kezdhetik a kisbégányi iskolások.

Ferenczi Katalin