Külföldre csak szülői engedéllyel

Figyelem, változás!

2004. augusztus 27., 10:00 , 189. szám

Az utóbbi időben többször előfordult, hogy a határőrség nem engedte külföldre a nem szülői kísérettel utazó kiskorúakat, vagy azokat, akiknek nem volt gyermekútlevele, azaz csak valamely szülő útlevelébe voltak bejegyezve.

A 2004. január 1-jén hatályba lépett új Polgárjogi, illetve Családi Kódex vonatkozó szabályai szerint a 16 évnél fiatalabb ukrán állampolgárok csak mindkét szülő beleegyezésével utazhatnak külföldre. Ugyancsak újdonság, hogy amennyiben nem szülői kísérettel, hanem más felnőttel utazik a kiskorú külföldre, akkor a szülők/nevelők kötelesek ezzel hivatalosan is megbízni a kísérő személyt. Indokolt esetben a fiatalkorú önállóan is utazhat, ám ezt szintén engedélyezniük kell a szülőknek.

A hatályos törvények szerint az államhatár átlépéséhez a kiskorúaknak gyermekútlevélre van szükségük, vagy be kell, hogy legyenek jegyezve valamelyik szülő útlevelébe (az 5 és 18 év közötti gyermekek esetében az útlevélbe ragasztott fénykép is kötelező). Amennyiben a gyermek a szülők egyikével utazik (akár saját útlevéllel, akár bejegyzéssel), a határon fel kell mutatni egy a közjegyzőnél hitelesített szülői beleegyezést, mely igazolja, hogy a másik, távollévő szülő is engedélyezi a gyermek külföldre utazását.

Amennyiben a 16 évesnél fiatalabb gyermek szülő/nevelő/gyám nélkül utazik külföldre, az őt kísérő személy nevére kell kiállítani olyan hivatalos megbízást, melyben a szülők engedélyezik gyermekük külföldre utazását.

Molnár János, a Beregszászi Járási Belügyi Hivatal állampolgársági, személyigazolványi és migrációs osztályának osztályvezető-helyettese a Kárpátalja kérdésére elmondta: a vonatkozó jogszabályok értelmében a 16 év alatti természetes személyek csak szülői/eltartói beleegyezéssel hagyhatják el az országot, akár szülővel vagy megbízott személlyel, akár önállóan utaznak. A szülői engedély akkor érvényes, ha mindkét szülő egyetért gyermeke (gyermekük) külföldre utazásával. Amennyiben a szülők egyike nem adja ehhez beleegyezését, úgy a bíróság feladata megállapítani, külföldre utazhat-e a gyermek.

A szülői engedélyt közjegyző hitelesíti. Ehhez mindkét szülőnek meg kell jelennie a közjegyző előtt személyigazolványával és a gyermek adatait igazoló születési anyakönyvi kivonattal. Az okmányilleték 25 hrivnya.

Mint Molnár János osztályvezető-helyettes elmondta, ugyanilyen szülői engedély szükséges akkor is, ha útlevelet igényelünk a 16 évesnél fiatalabb gyermeknek. A továbbiakban ezt az okmányt lehet bemutatni a határátlépésnél. A gyermekútlevél kiállítása biztosítással együtt jelenleg 31 hrivnyába kerül (Beregszászi járás). Az úti okmány érvényességi ideje három év. Amennyiben a gyermekútlevél érvényessége lejárt, úgy az ismételt okmányigényléskor új, a közjegyző által hitelesített szülői beleegyezésre van szükség.

Baráth József