Nyugdíjkorhatár-emelés a láthatáron?

Nyugdíj helyett szociális segély

2004. augusztus 27., 10:00 , 189. szám

2003-ban, a nyugdíjreform kezdete előtt sok szó esett arról, hogy a férfiak esetében 60-ról 65-re, a nőknél 55-ről 60 évre növelnék Ukrajnában a nyugdíjkorhatárt, a jogszabályokba mégsem került be a szóban forgó módosítás. Egyes források jelenleg arra engednek következtetni, hogy hamarosan mégis sor kerülhet a nyugdíjkorhatár módosítására.

Ljudmila Ohremenko, a nyugdíjalap megyei főosztályának nyugdíjellátási részlegvezetője szerint ugyanakkor, akit a RIO című megyei hetilap idéz, a kérdés egyelőre nem szerepel a parlament napirendjén. Az októberi elnökválasztásig nem is valószínű, hogy döntés szülessen a kérdésben, azután viszont bármi megtörténhet.

Ugyanakkor a nyugdíjasok valószínűleg mégsem ússzák meg újabb változás nélkül. A módosítás ezúttal azokat érinti, akik soha, sehol nem álltak hivatalos munkaviszonyban, s ennél fogva az új nyugdíjtörvény értelmében nem jogosultak nyugdíjellátásra. Ők korábban úgynevezett szociális nyugdíjat kaptak, ennek folyósítása viszont ez év végén megszűnik, s helyette szociális segélyben részesülnek majd.

Az idén májusban az állami szociális segélyről elfogadott törvény értelmében 2005. január 1-jétől esetükben három évvel növelik a nyugdíjkorhatárt, azaz a férfiak 63, a nők 58 éves korukban mehetnek nyugdíjba. Ezzel úgymond mintegy esélyt kapnak a minimális nyugdíjjárulék-befizetési idő (5 év) megszerzésére és olyan nyugdíjra, mely a minimális öregségi nyugdíjhoz járó pótlékokkal együtt valamivel meghaladja a 100 hrivnyát. Ellenkező esetben csupán a szociális segélyre számíthatnak. Ennek mértékét a munkaképtelenné vált személyek megélhetési minimumából, azaz 284 hrivnyából kiindulva számítják ki, s ez esetben jóval 100 hrivnya alatti lesz a segély havi összege.

-kaszonyi-