Iskolapadba hív az első csengő

Tanévnyitó ünnepségek megyeszerte

2004. szeptember 3., 10:00 , 190. szám

Szeptember elsején a megye több mint 700 általános és középiskolájában szólalt meg az első csengő. A 2004-2005-ös tanév első napján több mint 15 ezer elsős ült iskolapadba, köztük mintegy másfél ezer magyar kisdiák. A Nagyberegi Református Líceumban augusztus 28-án tartottak tanévnyitó ünnepséget, ahol idén 35 elsőéves diák kezdi meg tanulmányait. A helyi református templomban tartott hálaadó istentiszteleten együtt kérték az Úr áldását diákok, tanárok, nevelők és szülők.

A nagyberegi tanévnyitó ünnepségen Kopasz Gyula, a Beregi Egyházmegye esperese igehirdetésében József életét állította példaként a gyülekezet elé. Elmondta: az emberi élet egésze a tanulás színtere, s az a nagy kérdés, hogy kitől szeretnénk tanulni. Válasszuk Istent tanítónknak, kinek hatalma van, hogy életünk "termő fa" legyen, és hasznos emberekké váljunk nem magunk, hanem mások, embertársaink számára – kérte az esperes. A továbbiakban a harmadikosok énekkel és szavalatokkal köszöntötték az elsősöket, akik ünnepélyes fogadalmat tettek. Végül Szilágyi Lajos igazgató egy-egy újszövetségi Szentírást adott át a líceum új diákjainak.

A tavaly szeptemberben megnyílt Karácsfalvai Sztojka Sándor Görög Katolikus Líceumban augusztus 31-én került sor az ünnepi tanévnyitóra. A szentliturgiát Marosi István helyi és Egressy Miklós makkosjánosi parochus mutatta be. "Egy egyházi iskola mindig igyekszik többet adni növendékeinek. A tudás mellett közvetíti a krisztusi szemléletet, valamint a közösség és az egyház szolgálatára nevel" – hangsúlyozta szentbeszédében Marosi István atya.

A tanintézmény 51 diákját, köztük a 24 elsőst Orosz Anikó igazgató köszöntötte, szorgalomra, kitartásra és az egymás iránti türelemre buzdítva a fiatalokat. A második évfolyam növendékei ugyancsak meleg szavakkal üdvözölték az elsősöket. A karácsfalvai líceum a nyár folyamán is sokat szépült, az informatikai szaktanteremmel bővült épület hovatovább méltó teret biztosít a benne működő tehetséggondozó intézménynek.

A Munkácsi Római Katolikus Líceumban szeptember elsején, szerdán került sor a tanévnyitóra. Reggel szentmisén vettek részt a tanintézmény pedagógusai, diákjai. A líceumban megtartott ünnepségen Kristofori Olga igazgató ünnepélyesen bejelentette: szeptembertől Munkácsi Szent István Líceum néven működik tovább az iskola. Az ünnepi alkalomból köszöntötte az egybegyűlteket Majnek Antal, a Munkácsi Római Katolikus Egyházmegye püspöke, apostoli kormányzó.

A Huszti Magyar Tannyelvű Általános Iskola szeptember elsején önálló tanintézményként kezdhette az idei tanévet, miután a huszti városi tanács végrehajtó bizottsága visszavonta az iskola átszervezéséről hozott, negatív visszhangot kiváltó döntését. A tanévkezdés napjáig hét szülő kérvényezte gyermeke felvételét az egyetlen huszti magyar iskola első osztályába.

-ferenczi-