Példaképpé válni növendékeinknek

Tanévnyitó csendesnap Beregszászban

2004. szeptember 3., 10:00 , 190. szám

Augusztus 28-án szombaton a Kárpátaljai Református Egyházkerület (KRE) Tanügyi Bizottsága tanévnyitó csendesnapot szervezett a hitoktatók, valamint a református oktatási intézményekben tanító pedagógusok számára.

A találkozónak a beregszászi református templom adott otthont, ahol az egyházkerület hittantanárai mellett jelen voltak a nagyberegi, nagydobronyi, tiszapéterfalvai és técsői református líceumok vezetői és a diákság képviselői. Az egybegyűlteket Bocskor Imola, az egyházkerületi tanügyi bizottság elnöke köszöntötte a 106. Zsoltár szavaival, majd elmondta: "Ebben a tanévben is úgy tudjunk példaképet állítani a reánk bízott növendékeinknek, hogy életünk az Úr csodálatos tetteit magasztalja. Úgy tartsunk meg minden hittanórát, hogy tanítványaink megismerjék a mi Urunk jóságát."

"Adjunk hálát az Úrnak az iskoláinkért, a hittanosokért, diákokért, tanárokért, akiket alkalmas eszközként használ az Úr az Ő országának építésére"– kérte imájában Zán Fábián Sándor egyházkerületi főjegyző.

Bocskor Viktor nagyberegi református lelkipásztor igehirdetésében arra hívta fel a jelenlévők figyelmét, hogy ők mindannyian a Jézus Krisztus harcosai, akiket külön-külön kiválasztott és meghívott az Ő seregébe, az Ő szolgálatára.