Richárd nagy álma a paraolimpia
Egy ukrajnai bajnok Beregszászból
A beregszászi Keresztény Richárd első ránézésre nem különbözik 12 éves kortársaitól, mégis más. Más, mert születésétől rokkant. Ugyanakkor, bár nehezére esik a járás, egyáltalán nem érzi fogyatékosságát, sőt versenyszerűen sportol, és kiemelkedő eredményeket ér el. A közelmúltban Richárd országos bajnok lett háromtusában.
– Mióta sportolsz?
– Kisgyermekkoromtól sportolok, s immáron két éve versenyszerűen foglalkozom egy speciális öttusával. Kislabda-dobás, futás, távolugrás, úszás – ezekben a versenyszámokban már rendszeresen edzünk, és hamarosan nekilátunk a lovaglásnak is. Nagyon sokat köszönhetek az edzőmnek, Prodan Jánosnak, aki odaadóan foglalkozik velünk. Heti négy alkalommal edzünk, s nemcsak a versenyekre való felkészülés céljából, hanem azért is, hogy erősödjön a lábam.
– A közelmúltban az egyik országos versenyen kiemelkedő eredményt értél el.
– Igen, nemrégiben Nyikolajevben került sor a Higgy magadban elnevezésű atlétikai versenyre a mozgássérült, gyengén látó és egyéb fogyatékkal élő gyermekek számára. Az első napon rendezték a futást, másnap pedig a távolugrásra és a kislabda-dobásra került sor. A távolugrás jól sikerült, a kislabda-dobás nem annyira, a futásban pedig a második helyen végeztem. Összesítésben az én eredményem volt a legjobb, így országos bajnok lettem háromtusából.
– Hogyan tudod összeegyeztetni a tanulást és a sportot?
– Az egész napom be van táblázva: reggel iskola, délután zeneiskola, aztán edzés, este pedig tanulás és egy kevéske kikapcsolódás. Szabadidőmben szívesen rajzolok, valamint nagyon szeretek görkorizni, gördeszkázni és bicajozni.
– Mit szeretnél elérni, miről álmodozol?
– Szeretnék egyszer eljutni a paraolimpiára, valamint szeretnék egy számítógépet is, mivel imádom a számítógépes játékokat.
Váradi Natália