2004. szeptember 10.

2004. szeptember 10., 10:00 , 191. szám

"Hálát adok az Istennek, akinek őseimhez hasonlóan tiszta lelkiismerettel szolgálok, amikor szüntelenül, éjjel és nappal megemlékezem rólad könyörgéseimben..." 2Tim 1, 3

"A mai fiatalság!" - hangzik fel, talán már ősidők óta, az idősebb nemzedékek ajkán a sóhajtás, amely sok esetben a felháborodást, az értetlenséget fejezi ki. Nem értik a fiatalokat, a saját fiatalságukról nosztalgiáznak, mert az idősebb nemzedék idejében mindig jobbak voltak a fiatalok, teljesen más világ volt az. Pál egy fiatal szolgatársához intézi a levelét, és semmiféle nosztalgikus hangulat nem hatja át. Nem ítéli meg Timóteust, hanem egy nagyon fontos dolgot mond el a saját életéből, amely ma is iránymutató kell legyen a nemzedékek közti kapcsolattartás szempontjából: Pál imádkozik Timóteusért, mégpedig szüntelenül. Nem azért teszi ezt, mert Timóteuson már csak az imádság segíthet, és lemondva mindenről még megemlíti őt imádságaiban. Nem is lustaságra, vagy a tehetetlenségre utal, hogy mást nem tud tenni.

Pálnak az a meggyőződése szólal meg ezekben a mondataiban, hogy az imádság nem a legkevesebb, amit tehet Timóteusért, hanem az egyik legfontosabb lépés, amely által közel kerülhet szolgatársához, megértheti őt, eggyé lehet problémáival, akkor is, ha sokszor áthidalhatatlannak tűnő a korkülönbség köztük. A mai világ rengeteget tesz a fiatalokért: szórakoztatja őket, felvilágosítja, tanítja őket, elítéli őket, megpróbál tenni valamit, hogy szebb jövőjük legyen, de elfelejtett imádkozni a fiatalokért. Rengeteget beszél a fiatalokról, a fiataloknak, de szinte semmit nem beszél Istennek a fiatalokról. Mondhatná valaki, a tettek a fontosak, nincs itt hely az imádságnak, tenni kell már értük valamit! Nem imádkozni kell értük, hogy Isten cselekedjen.

Mi nem értjük, nem szeretjük annyira őket, ahogyan Isten szeret. És ha a legtöbbet is tennénk értük, akkor sem tennénk annyit, amennyit Isten tett értük. A következő nemzedékekért elsősorban imádkozni kell, ez a kulcsa a megértésnek és a cselekvésnek egyaránt. Jó lenne, ha nem sopánkodnánk, nem nosztalgiáznánk, nem játszanánk a bölcs felnőttet, hanem leborulnánk Isten előtt és könyörögnénk azokért a fiatalokért, akik arra vágynak, hogy végre valaki megértse és szeresse őket.

Szanyi György