Czibur László: "Ötven év után láttam viszont szülőfalumat"

Császlóc–Sopron–Pennsylvania

Az ungvári járási Császlóc öregjei máig számon tartják, hogy a község központjában álló kastély a valamikor itt élt Czibur család hagyatéka. A XVIII. század végén épült barokk stílusú kúria jelenleg állami árvaházként funkcionál. A második világháború idején külföldre menekült Czibur família egyik sarja 1992-től rendszeresen "hazalátogat" szülőfalujába, hogy felidézze gyermekkori emlékeit és segítse az ott élőket.

Czibur László ma Sopronban lakik, ám élete nagy részét Amerikában töltötte. Nyugdíjba vonulása után, 1987-ben költözött Magyarországra, gyermekei viszont ma is a tengerentúlon élnek.

"Amikor fél évszázad után először láttam viszont gyermekkori otthonomat, az borzasztó volt. A reprezentatív kastélyt azelőtt kilencholdas park vette körül, rengeteg virággal, sétálóösvénnyel, teniszpályával. Mára mind az épület, mind a park elvesztette korábbi jellegét, és nyomaiban sem emlékeztet az egykor rendezett, elegáns kúriára. A kastély korábban patkó alakú volt, most viszont az udvarrész is be van építve, az épület kisebb ablaknyílásait befalazták, az utcafronti ablakokat kicserélték, amitől az egész sablonossá vált, a homlokzatot pedig lilás-rózsaszínre festették. Legjobban a park ősrégi platánfáját sajnálom, aminek a törzsét több méter magasságban egyszerűen elfűrészelték. Nővéreim egyszer jártak itt, de a látottak miatt többször már nem is szeretnének. Húgom, hallva a pusztulást, úgy döntött, el sem jön Kárpátaljára, hadd maradjon meg Császlóc úgy az emlékezetében, amilyennek utoljára látta" – mondja Czibur László, aki nemrég ismét "itthon vendégeskedett."

László bácsi testvéreivel ellentétben azt mondja, amíg a Jóisten engedi, szeretne továbbra is visszajárni Kárpátaljára. Feleségével együtt támogatják a Császlóci Általános Iskolát, többek között tankönyvet, írószert, hátizsákokat hoznak rendszeresen a helyi gyerekeknek. Segítették már a Beregszászi Magyar Gimnáziumot és a Kisgejőci Középiskolát is.

"Édesapám mérnök volt a Monarchia idején. Az újonnan megalakult Csehszlovák államra nem tett esküt, a cseh időkben inkább gazdálkodott. Amikor ismét magyar fennhatóság alá került a vidék, visszament dolgozni az Állami Építésügyi Hivatalba, műszaki főtanácsosként. Hét közben az ungvári házunkban lakott, hétvégenként hazajárt Császlócra. Én Drugeth-gimnazista voltam Ungváron, majd a magyar kultuszminisztérium ösztöndíjasaként mint elszakított területen élő magyar gyerek 1937-ben Bécsben tanulhattam. 1938-ban a bécsi gimnáziumot bezárták, Hitlerjugend lett belőle. A csoportunkat átirányították egy svájci gimnáziumba, ott tanultunk 1941-ig. Ekkor a közelünkben becsapódott egy bomba, és konzuli közbenjárással Budapestre, a II. Katolikus Királyi Főgimnáziumba költöztettek bennünket" – mesél diákkori viszontagságairól Laci bácsi.

1944-ben az orosz csapatok megszállták Magyarországot. A Czibur család fejét Sopronba helyezték, ahol a család a "felszabadító" csapatok elől menekülő civilektől tudta meg, hogy otthon "rossz világ van", mindent elvesznek, államosítanak.

"Az ágyneműt, kisebb bútorokat teherautóval szállíttattuk Sopronba, és édesanyám ott is maradt. Apámmal mi még leszüreteltük a szőlőt, a mustot bevittük Ungvárra, és egy hét múlva lovas kocsin utaztunk Csapra, majd onnan menekültvonattal Pestre, végül Sopronba. A vonatra az volt rápingálva: " Visszatérünk". Császlócon apai nagymamám és apám nővére maradt, ők a kocsisuk lányánál kaptak szálláshelyet" – emlékszik a háborús időkre Laci bácsi.

1956-ban, a forradalom leverése után a Czibur család ismét menekült, Laci bácsi már feleségével és fiával. Éltek az ausztriai Karintia tartományban, Münchenben, majd egy katonai repülőgéppel az Amerikai Egyesült Államokba utaztak tovább. Egy katonai táborban helyezték el a menekülteket. Az újrakezdésben segítő szándékú régi "amerikás magyarok" támogatták az újonnan érkezőket.

Laci bácsi az ország keleti részén fekvő Pennsylvania államban telepedett le, ahol egy üdítőitalokat gyártó cégnél volt gyári munkás. Amikor megtanult angolul, egy svájci üzletember sofőreként alkalmazta, majd maga is vállalkozó lett.

1963-ban általános amnesztiát hirdettek Magyarországon, beszélgetőtársunk már akkor szeretett volna eljutni legalább Sopronig. Elsőre mégis inkább csak Ausztriáig utazott, mivel ott élt a húga. A következő évben aztán már az osztrák–magyar határt is átlépte, és ezután 2-3 évente rendszeresen ellátogatott Magyarországra.

"Amerikában rövid idő alatt megkerestük egymást a kárpátaljaiakkal. Voltak kinn császlóciak is, akikkel folyamatosan tartottuk a kapcsolatot. 1987-ben nyugdíjba vonultam, és úgy döntöttem, hazatelepülök Sopronba. Gyermekeim Amerikában maradtak, őket már oda köti az élet. Amióta Kárpátaljára is kijárunk, feleségemmel fontolgatjuk, hogy ha lehetőség nyílik rá, megpróbáljuk visszakapni a családi hagyatékot, a császlóci kúriát. Nem magunknak, a községnek szánnám: iskolának, óvodának. Valahogy mégis ahhoz húz a lelkem, hogy ismét a mienk, a Czibur famíliáé legyen..." – mondja végül Laci bácsi, könnycseppel a szeme sarkában.

Hiába, mégiscsak szép vidék ez a Kárpátalja, ha a tengerentúlról is visszavágyik ide az itt született magyar ember. De az is lehet, hogy a neveltetés, a családi, nemzeti kötődés teszi...

Roják–Popovics