Választás után jön a behívás

A külföldön tanulók is kaphatnak halasztást

2004. szeptember 17., 10:00 , 192. szám

Leonyid Kucsma államfő a napokban aláírta a 2004. évi őszi-téli sorozásról szóló rendeletet. Hány hadköteles személyt hívnak be idén Kárpátalján és mikor? Kapnak-e halasztást a főiskolások és az egyetemisták? Ezekre a kérdésekre próbáltunk választ kapni az illetékesektől.

Az elnöki rendeletben foglaltak szerint idén azon hadköteles személyeknek kell bevonulniuk katonai szolgálatra, akik betöltötték a 18. életévüket és nem jogosultak a katonai szolgálat megkezdésének elhalasztására, illetve mindazoknak, akiknek korábban nyert halasztásuk időtartama lejárt.

Országos viszonylatban 28 816 újoncot hívnak be a seregbe, Kárpátalján azonban számuk még az ezret sem fogja elérni - tudtuk meg Ivan Balasov alezredestől, a megyei hadkiegészítő parancsnokság sorozásért felelős osztályvezetőjétől. Tájékoztatása szerint egyébként idén csupán az október 31-i elnökválasztásokat követően veszi kezdetét a sorozás.

Mint az osztályvezető a Kárpátaljának elmondta, jelenleg még nem tudható, az ősszel behívottak hol teljesítenek majd szolgálatot, a többéves gyakorlatnak megfelelően azonban valószínű, hogy a sorkatonai szolgálatukat most megkezdők 12-15 százaléka a megye területén marad.

Számos olvasónk kérdésére válaszolva az osztályvezető elmondta, hogy a sorkatonai szolgálat alóli ideiglenes felmentésre továbbra is jogosultak azok a személyek, akik Ukrajnában vagy külföldön valamely 3-4. fokozatú akkreditációval rendelkező oktatási intézményben tanulnak. Ugyanakkor emlékeztetett, hogy a külföldön tanuló sorköteleseknek évente egyszer fel kell keresniük a megyei tanügyi főosztályt, ahol igazolást adnak ki számukra arról, hogy külföldön folytatják tanulmányaikat, amelyet a külföldi oktatási intézményben erről kiadott igazolás közjegyző által hitelesített ukrán nyelvű fordításával, valamint a halasztás iránti kérvénnyel együtt be kell nyújtaniuk az illetékes hadkiegészítő parancsnoksághoz.

Mint Balasov alezredes elmondta, az ideiglenes felmentés iránti kérelmeket a sorozóbizottságok bírálják el, s ritka kivételektől eltekintve megadják a kért halasztást.

Baráth József