Az ukrajnai elnökválasztás kapcsán

Felhívás a hívőkhöz és minden jó érzésű emberhez

2004. szeptember 24., 10:00 , 193. szám

Krisztusban Kedves Testvéreink!

Megkezdődött az ukrajnai elnökválasztási kampány. A választás szó különböző érzelmeket vált ki bennünk. Például azokban, akik megélték a szovjetrendszert, negatív érzéseket kelt, mivel a választás akkoriban csupán színjáték volt. De milyen legyen a hozzáállásunk a választáshoz nekünk, keresztényeknek, állampolgároknak, akik egy demokratikus államban élünk? A demokratikus társadalmakban, amelyekben a közjóért az egész nép felel, a választás nagyon fontos esemény, amikor az ember élhet azzal a jogával, hogy megválassza a vezetőt, saját terveit szövögetheti a jövőről, hangsúlyozhatja az Istentől kapott méltóságot és szabad akaratot.

Szeretnénk megosztani Önökkel néhány, a választással kapcsolatos gondolatunkat, hogy segítsünk a lehető legjobban felkészülni erre a fontos napra. Már nem egy alkalommal volt vita tárgya, hogy az egyház mi módon vegyen részt a választásokon, s a politikai élet egyéb aspektusaiban, hogy egyáltalán megteheti-e ezt. Mivel ezek a kérdések minden választás előtt felmerülnek, azzal a szándékkal fordulunk Önökhöz, hogy még egyszer tisztázzuk az egyház szerepét ezekben az időkben, és segítsünk élni ezzel a lehetőséggel, amelyért apáink, nagyapáink és dédapáink életüket adták.

Egyházunk hívei, segítséget keresve az elnökválasztás bonyolult kérdéseinek megválaszolásához, minket, papokat és püspököket kérdeznek arról, kire szavazzanak, vagy – valamivel ravaszabbul –, hogy mi, lelkipásztorok kire adjuk majd a szavazatunkat. Ilyen kérdésekkel fordulva a lelkipásztorokhoz, az emberek arról tesznek tanúbizonyságot, hogy tévesen értelmezik a lelkészség szerepét a választási folyamatban. Az egyház képviselői, akik természetesen nem közömbösek államuk elnökének megválasztása iránt, nem merészelnek ugyanakkor állást foglalni valamelyik jelölt mellett vagy diktálni az embereknek, hogy kire szavazzanak, megfosztva ezzel őket annak lehetőségétől, hogy a saját jelöltjükre szavazzanak. Ők, tiszteletben tartva minden választó akaratát, arra hivatottak, hogy segítsenek az embereknek önállóan meghozni a helyes döntést, mélységes felelősségtudattal arra ösztönözve őket, hogy éljenek alkotmányos jogukkal.

Az egyház nem politikai szervezet, és nem mer beavatkozni a választási harcba, de mint jó Anyának, meg kell védenie saját álláspontját, hallatnia kell a hangját, ha azt érzi, hogy gyermekeit, a választókat hátrány érheti. Tekintettel az emberek meggyőződésére, hogy a választás eredményét meghamisíthatják, felsoroljuk ennek néhány módozatát.

1. Egyoldalú tájékoztatás.Már nyilvános vita tárgya lett, hogy a tömegtájékoztatási eszközök egyoldalúan tájékoztatnak az általános helyzet megértéséhez fontos információkról. Ezzel ahelyett, hogy egyesítenék az államhatalmat és a népet, akadályozzák a jelöltek objektív megismerését, az informálást propagandává változtatják.

2. Az állami adminisztráció apparátusának (adminreszursz) felhasználása.Az előző választások tapasztalata megmutatta, hogy a különböző területeken tevékenykedő vezetők utasítják alárendeltjeiket, hogy kire kell szavazni. Különböző szankciókkal fenyegetik őket, helytelenül használva fel az állam által rájuk ruházott erőt és tekintélyt. Ez káros és igazságtalan, mert aláássa az emberek bizalmát bármiféle hatalom iránt.

3. A szavazatok megvásárlása.Ez az emberi méltóság megsértésének egyik módja, kihasználva az emberek nehéz szociális helyzetét vagy egyéb ideiglenes szükségleteit és gyengéit. Többnyire ez a jelöltek és korteseik kapzsiságának az eredménye, egy olyan bűné, mely rombolja a személyiséget. Aki megveszi a szavazatokat, és az is, aki eladja, nemcsak arról tesz tanúbizonyságot, hogy nem érti a valódi demokratikus folyamatok lényegét, de arról is, hogy hiányzik belőle az erkölcsi tartás.

4. A választási eredmények meghamisítása.Mi, az egyház képviselői, határozottan elítéljük a választási eredmények feldolgozásában érintett emberek ilyen cselekedeteit, mert ezek az ország egész politikai rendszere és az ily módon megválasztott elnök tekintélyének elvesztéséhez vezethetnek. Ezért az egyház azzal a kéréssel fordul mindazokhoz, akik részt vesznek a szavazatok összegyűjtésében és számlálásában, hogy teljesítsék feladatukat hibátlanul, ezzel érzékeltetve az állampolgárokkal, hogy szavazatuk valóban döntő volt a választás kimenetele szempontjából.

Ilyen visszaéléseket látva az egyház nem hallgathat. Az állampolgárok józan eszére és kötelességtudatára apellálva fordulunk mindenkihez azzal a nyomatékos kéréssel, tegyenek meg mindent annak érdekében, hogy az ukrajnai elnökválasztás az igazságos, demokratikus folyamat valamennyi normájának betartásával menjen végbe.

Továbbá felhívjuk figyelmüket a választásra való felkészülés időszakára, a választási kampányra, amely számunkra igen fontos és értékes. Az elkövetkező hónapok fontossága abban rejlik, hogy most fogjuk eldönteni, kire adjuk le a szavazatunkat, az értékét pedig az adja, hogy azt választjuk meg, akit méltónak tartunk arra, hogy elöljárónk legyen.

A választás jelentős mértékben függ attól, milyenek vagyunk mi, választók, mert a saját értékrendünk szerint fogjuk értékelni a jelölteket. Gyakran kárhoztatjuk a körülményeket, amelyek között élünk, a kiskirályokat, a visszaéléseiket, igazságtalanságaikat, azonban elítélve cselekedeteiket figyelmen kívül hagyjuk, hogy kárhoztatott cselekedeteikből sokat – ha kisebb mértékben is – magunk is megcselekszünk. Ezért gondoljuk végig a kampány időszakában, milyen elnököt akarunk. Milyen erényeket követelünk meg tőle (mert meggyőződésünk, hogy igazságos és méltó életet biztosítanak számunkra)? Vajon mi magunk igyekszünk-e elérni azt a szintet, amelyen elöljárónkat szeretnénk látni? Valóban azok a remélt értékek és az általános jólét a mi gondolkodásunk és cselekvésünk mércéje?

Mint szó volt róla, a hívek azt kérdezik tőlünk, kire adják le a szavazatukat. Ahhoz, hogy helyes döntést hozzunk, egy sor, népünk legfontosabb problémáit érintő kérdést kell feltennünk minden jelöltnek. Pozitív feleletet kapva arra a kérdésre, hogy a jelöltünk meg akar oldani egy bizonyos problémát, tisztázzuk azt is, hogyan kívánja megvalósítani szándékát. Válaszai a választási ígéretek reális és igazságos teljesítésének tervét kell, hogy képezzék.

Urunk Istenünk, megteremtve és felruházva bennünket méltósággal és bizonyos jogokkal, jót kívánt nekünk, hozzátartozóinknak, az egész emberiségnek. Ez az Ő törvényeinek betartása esetén lehetséges. Ma rengeteg, jelentős mértékben abból adódó problémánk van, hogy bizonyos ideig olyan előírások szerint kényszerítettek élni bennünket, amelyek ellentétesek Isten akaratával. Ezért, jobb jövőt akarván építeni, erőfeszítéseket kell tennünk annak érdekébe, hogy megváljunk ezektől a szokásoktól.

Ehhez azonban az Isten segítsége szükséges. Kérjük, forduljanak őszinte imával az Istenhez, adjon erőt legyőzni saját életünkben minden rosszat, adjon bölcsességet felülkerekedni minden igazságtalanságon és becstelenségen a társadalmi életben, valamint kitartást és akaratot ahhoz, hogy jót cselekedjünk, biztosítva ezzel magunk és hozzátartozóink számára a valóban méltó életet, amelyre az Úr szánt minket. A személyes imáinkon kívül minden templomunkban a szent liturgiát követően imádkozni fogunk az igazságos elnökválasztásért és Isten által óvott államunk, Ukrajna fejlődéséért.

Áldjon meg benneteket az Úr!

Ljubomir,

Ehhez csatlakozik

Milan Sasik püspök