Befektetés nélkül nincs bevétel
Tanácskoztak a burgonya- és almatermesztők
A burgonya-, illetve az almatermesztés kérdései voltak terítéken az Agrármarketing Projekt Kárpátaljai képviselete (APKK) és a Konik farmergazdaság által szervezett minapi tanácskozáson.
Mint Roman Szalo, az APKK koordinátora elmondta, a mostani tanácskozást a burgonya-, illetve almatermesztéssel foglalkozó vagy foglalkozni kívánó farmerek indítványozták, akik az elmélet mellett a gyakorlati ismeretekre is kíváncsiak voltak. E célból a tanácskozás résztvevői felkeresték az őrdarmai Konik farmergazdaságot, ahol Vaszil Meles igazgató ismertette az egybegyűltekkel a farmergazdaságban használt korszerű technológiákat. Mint elmondta, a gyümölcstermesztésben egyre nagyobb hangsúlyt kap az integrált növényvédelem, mely a látszólag magas fajlagos költségek mellett jelentősen növeli a termelés rentábilitását.
A tanácskozás résztvevői ugyancsak felkeresték a közeli Holland Plant Ukraine faiskolát, ahol Kertész János igazgatóhelyettes nyújtott tájékoztatást az általuk értékesített facsemeték és szőlőtőkék áráról, neveléséről.
Mint elhangzott, szeptember 21-28-án nyílt napokat rendeznek a vállalatnál, amikor a vásárlási lehetőség mellett szaktanácsadással is szolgálnak az érdeklődőknek a helyi szakemberek.
B. J.