Úton a turistaparadicsom felé?

Tureurocentr - Zakarpattya 2004

2004. október 1., 10:00 , 194. szám

Idén harmadízben került megrendezésre szeptember 23-24-én Ungváron a vásárral egybekötött Tureurocentr - Zakarpattya 2004 nemzetközi idegenforgalmi kiállítás. A rendezvényen évről évre nő a kiállítók száma - a tavalyi nyolcvannal szemben számuk idén elérte a 125-öt -, ami a régió iránti fokozott érdeklődést igazolja az idegenforgalmi cégek részéről. A Megyei Zenei-Drámai Színházban felállított standokat is egyre többen látogatják.

A kiállításon bemutatták szolgáltatásaikat a kárpátaljai, ukrajnai, illetve a környező országokban az idegenforgalmi, illetve a kapcsolódó ágazatokban tevékenykedő cégek, képviseletek. Idén az újabban egyre népszerűbb turisztikai ágazatok - mint amilyen a lovas és a vízi turizmus - is bemutatkoztak. Standjaiknál különösen sokan voltak: főleg az ország más részeiből, illetve a határon túlról érkezett idegenforgalmi szakemberek, vállalkozók mutattak érdeklődést.

A megye magyarlakta térségeiből csupán a Beregszászi járás képviseltette magát. Kelendők voltak a Viskről érkezett, a kiállításon első ízben részt vevő Heczel Katalin és Varga Eszter által kukoricacsuhéból font kosárkák és egyéb emléktárgyak.

Mint a megnyitón és az azt követő sajtótájékoztatón is elhangzott, jelenleg a kárpátaljai gazdaság egyik legdinamikusabban fejlődő húzóágazatává vált az idegenforgalom. Idén nyolc hónap alatt 60 millió hrivnya értékben nyújtottak idegenforgalmi szolgáltatásokat a megyében, ami 12 millió hrivnyával (24%) haladja meg a tavalyi év és 73%-kal a 2002. év azonos időszakának mutatóit. A megyét egyre több turista keresi fel, idén számuk 47 ezerrel (35%) nőtt, s elérte a 182 ezret. 2002-höz képest számuk 73%-kal nőtt. Az érdeklődés növekedése egyébként az ország egészét nézve is jellemző. Valerij Cibuh, az Állami Idegenforgalmi Hivatal vezetője a megnyitón elmondta, idén 1,2 millió fővel (26%) nőtt az Ukrajnába érkező külföldi turisták száma.

Baráth József