Alkotótábor a Kárpátokban

2004. október 15., 10:00 , 196. szám

A napokban zajlik a Kárpátaljai Magyar Képző- és Iparművészek Révész Imre Társasága (RIT) által szervezett Hollósy Simon Nemzetközi Alkotótábor Lumsoriban.

Múlt szombaton, az ünnepélyes megnyitón a Kárpátaljáról, Magyarországról, Oroszországból és Erdélyből érkezett művészeket Kálmán László, a Magyar Köztársaság ungvári főkonzulátusának konzulja, Fodor István, a KMKSZ kulturális titkára, továbbá Magyar László, a RIT elnöke köszöntötte. "A táj szép, s reméljük, az időjárás is kegyes lesz hozzánk. Reményeink szerint a művészek az elkövetkező napokban kizárólag az alkotásra koncentrálhatnak majd" - mondta el lapunknak Riskó György, a RIT alelnöke. A kéthetes alkotótábor "termését", melynek megrendezését az Illyés Közalapítvány és a Nemzeti Kulturális Alapprogram támogatta, az érdeklődők a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola Szakkollégiumának kiállítótermében rendezendő kiállításon tekinthetik majd meg.

ntk