Bátyú: az egyházé a vitatott épület
Öregek otthona lesz a kórház helyén
Lapunk több ízben foglalkozott már az egykori bátyúi körzeti kórház épülete körül kialakult vitás helyzettel. Úgy tűnik, múlt héten végérvényesen pont került az ügy végére.
Az öt éve bezárt, s lassan pusztulásnak induló kórház épületére 2003 novemberében nyújtotta be igényét a helyi református egyházközség, részben kárpótlásul a gyülekezetnek a második világháborút követően államosított ingatlanaiért, melyekre pedig nagy szüksége lenne ma is. Ám később az egyház mellett az ugyancsak Bátyúban, az egykori Lónyay-kastélyban működő, kiskorúak egészségügyi-szociális rehabilitációjával foglalkozó állami intézet is szerette volna megszerezni az épület tulajdonjogát saját céljaira. Ez utóbbi elképzelés azonban a lakosság tiltakozása miatt végül meghiúsult. A bátyúiak ugyanis hallani sem akartak arról, hogy a falu központjában, a helyi iskolától nem messze kábítószerfüggő fiatalokat rehabilitáljanak, ezért aláírásgyűjtéssel is tiltakoztak a terv ellen.
Számos tanácsülés, szavazás után, végül is 2004. március 24-én a Bátyúi Nagyközségi Tanács a református egyházközség javára döntött, de ezzel akkor még nem ért véget az ügy. Több hónapra volt szüksége ahhoz az illetékes hivataloknak, hogy átadják az épületet. Mint Baraté Bélától, a Bátyúi Református Gyülekezet gondnokától megtudtuk, az egyházközség szeptemberben kapta meg az ingatlan okmányait, és október 11-én, hétfőn a tanácstagok, a járási képviselők és a presbiterek jelenlétében megtörtént a hivatalos átadás.
Időközben viszont a gazdátlanul álló épületet valakik megrongálták. Baraté Béla szerint bombatámadás utáni kép fogadta őket az építmény belsejében, de az egyházközség vezetői nem ijedtek meg a rájuk váró feladatoktól. Már korábban elkezdték az úgynevezett téglajegyek árusítását a gyülekezetben, s az így befolyt adományokból megkezdhetik a helyreállítást, a befejezéshez szükséges pénzt pedig pályázatokból szeretnék előteremteni.
Szántó János, a gyülekezet Haranglábról bejáró lelkipásztora a legsürgősebb teendőkről szólva lapunk kérdésére elmondta, első lépésként megvizsgáltatják az épületet a Kárpátaljai Református Egyházkerület Építészeti Bizottságával, akiktől az állagfelmérés mellett a felújítás mikéntjére vonatkozó tanácsokat várnak. Mindenekelőtt persze a tetőt fogják rendbe hozatni, hogy tovább ne ázzon be, ne pusztuljon az épület, illetve lezárják azt a betolakodó rongálók elől. A komolyabb munkálatokhoz várhatóan tavasszal látnak majd hozzá. Elképzeléseik szerint az épületben lelkészlakást és öregek otthonát alakítanának ki.
Badó Zsolt