Két Kazinczy- és két különdíj

Kárpátaljai siker Sátoraljaújhelyen

2004. október 22., 10:00 , 197. szám

Október 15-17. között Sátoraljaújhelyen került megrendezésre "Édes anyanyelvünk" címmel az országos nyelvhasználati verseny döntője, melyen anyaországi és határon túli - köztük kárpátaljai - magyar diákok mérhették össze tudásukat.

A közel két évtizedes múltra visszatekintő versenyen az anyaországi és a határon túli versenyek döntősei vesznek részt. Kárpátalján idén májusban a Kárpátaljai Magyar Pedagógusszövetség (KMPSZ) irányítása mellett a Bátyúi Középiskolában került sor a regionális döntőre. Az itt első helyen végzett hat diák jutott a sátoraljaújhelyi országos döntőbe.

A verseny megnyitó ünnepségén idén Kárpátalja adott elő nagy sikerrel köszöntő műsort, melyet Szántó Edit vezetésével bátyúi diákok készítettek.

Október 15-én délelőtt kezdődött meg a döntő az írásbeli feladatokkal, majd másnap a verseny szóbeli része következett. Vasárnap reggel Széphalmon, a Kazinczy-múzeum előtt került sor az ünnepélyes eredményhirdetésre, mely nagy kárpátaljai sikert hozott. Kazinczy-díjat kapott a Beregszászi Magyar Gimnázium két tanulója: Homa Katalin (tanára Riskó Márta), valamint Salánki Ágnes (tanára Horkay Zsuzsanna). A verseny különdíjait a bátyúi Bíró Nóra (tanára Szántó Edit) és Salánki Ágnes érdemelte ki.

Fischer Zsolt