Lumsor színei a vásznakon
Kiállítás Beregszászban
Mint arról már korábban beszámoltunk, a Kárpátaljai Magyar Képző- és Iparművészek Révész Imre Társasága (RIT) tizenhárom éves szünet után nemrég Lumsoron ismét alkotótábort szervezett magyarországi, ukrajnai és oroszországi alkotók részvételével. A Hollósy Simon Nemzetközi Alkotótábor két hete folyamán készült festményekből a beregszászi II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola Kölcsey Ferenc Szakkollégiumának Révész Imre kiállítótermében szerveztek kiállítást a beregszászi főiskolával és a KMKSZ-szel közösen.
A tárlatot október 21-én Szabó Ottó, a Magyar Köztársaság ungvári főkonzulja nyitotta meg, aki ünnepi beszédében hangsúlyozta: "Ha körbenézünk, szemléletes példáját láthatjuk itt annak, hogy ez a két hét milyen gyümölcsöző volt ... Csak így tovább, az összefogás, a határokon átnyúló szolidaritás építése lehet az egyetlen jövőnk."
A tárlat létrejöttéért a RIT alelnökeként és a KMKSZ kulturális titkáraként is rendkívül sokat dolgozó Riskó György kérésére a jelenlévők egyperces néma főhajtással emlékeztek meg Szemán Ferencről és Veress Péterről, a kárpátaljai művésztársadalom két nemrég elhunyt kiváló tagjáról. A KMKSZ kulturális titkára a továbbiakban biztosította a megjelent művészeket és a művészetkedvelő közönséget, hogy a KMKSZ a jövőben is fel kívánja karolni az anyaországi és kárpátaljai művészek hasonló kezdeményezéseit. A tábor névadója kapcsán a szónok felidézte az előzményeket, a nagybányai iskola művészeinek Hollósy Simon által a múlt század elején Técsőn szervezett alkotótáborát, s reményét fejezte ki, hogy az idei alkalomnak folytatása lesz, sikerül felújítani egy hosszú időre megszakadt hagyományt.
A megnyitót követően az érdeklődők megtekinthették a kiállított festményeket, melyeket, mint megtudtuk, a tárlat bezárását követően akár meg is vásárolhat a nagyközönség.
Herczeg László baranyai festő lapunk érdeklődésére elmondta: "Egy ilyen művésztelepnek szellemiségformáló hatása is van, s ez nemcsak a művészetre vonatkozik, hanem az élet minden területére." A magyarországi művész kiemelte továbbá a tábor helyszínének különlegességét, az őszi hegyvidék hangulatát, melyet jól tükröz az ott készült képek színvilága is.
Tóth Lajos szürtei festőművész, a RIT alapító elnöke örömét fejezte ki, hogy olyan tehetséges fiatal alkotók is részt vettek a művésztelep munkájában, mint például Kulin Ágnes vagy Veress Ágota. Magyar László, a társaság hivatalban lévő elnöke is elégedett volt az anyaországi Illyés Közalapítvány és a Nemzeti Kulturális Alapprogram támogatásával megrendezett táborral, mely reményei szerint a kortárs képzőművészeti élet jelentős eseményévé válhat a jövőben. "Az időjárás sajnos nem volt a legkegyesebb hozzánk, de a zord idő nem riasztotta el a kollégákat, ha reszketve, fázva is, de festettünk" - tette hozzá mosolyogva.
A kiállítás november 15-ig tekinthető meg.
Badó Zsolt