Virágzik a feketepiac
Kárpátalján eddig 6 443 alkohol- és dohányáru-forgalmazási engedélyt adtak ki. Szakértői becslések szerint azonban a zárjegyes termékek mintegy egyharmadát továbbra is az "árnyékgazdaságban", a feketepiacon állítják elő, illetve értékesítik.
A rendőrség és az adóhatóság által végzett idei ellenőrzések során 71 bűncselekményre derítettek fényt, 7 illegális szeszfőzdét lepleztek le, több mint 40 ezer liter szeszt, 54 ezer üveg hamis szeszes italt, 24 ezer karton cigarettát foglaltak le, melyek értéke 420 ezer hrivnyára rúg.
A megyei állami közigazgatási hivatal sajtószolgálatának tájékoztatása szerint 816 személyt vontak felelősségre, ezen belül 59 személy ellen bűnvádi eljárás indult.
A "Zárjegy" fedőnevű akció során az adóhatóságok 2 500 törvénysértést regisztráltak, s 14 millió hrivnyányi pénzbüntetést róttak ki. Felszámoltak továbbá 16 illegális szeszfőzdét, 50 esetben indult bűnvádi eljárás.
B. J.