Óvodáskorú hajléktalanok, tinédzser rablók, gyilkosok

November 20. – a gyermekek jogainak világnapja

2004. november 19., 09:00 , 201. szám

Gyermek – az édesanya szeme fénye, a család büszkesége, a közösség jövője. A szülők nagy részének valóban felbecsülhetetlen érték gyermeke egészsége, fejlődése, jóléte. Ám élnek közöttünk olyanok is, akik számára nem adatott meg a boldog gyermekkor, vagy akiknek fölösleges nyűg egy apróság gondozása, illetve akadnak olyanok is, akik egyenesen kihasználják kiskorú gyermekeiket, és csak az állami segély átvételekor gyakorolják "szülői" jogaikat. Az eredmény: több tucatnyi hajléktalan, gondozatlan gyerek, több száz fiatalkorú bűnöző.

A Föld lakosságának 35 %-a gyermek, ám közülük minden negyedik siralmas körülmények között él. Leginkább a perifériára szorult, szegény, alkoholista szülők gyermekei védtelenek a testi-lelki bántalmazással szemben az otthoni környezetben.

Szomorú, de vidékünkön is évente többször előfordul, hogy tragédiába torkollik egy szülő általi gyermekverés. Legutóbb a beregszászi járási Balazsér községben okozta néhány hónapos gyermeke halálát egy nő. Mint a nyomozás során kiderült, a kisgyermek egész nap sírt. Az ittas ötgyermekes anya ezt megelégelve emelt kezet a csecsemőre és verte halálra. Az élettelen gyermektestre járókelők bukkantak rá.

Ungváron, az Ukrajna üzletház mögötti lakótelepen hónapokig élt az utcán egy ötéves, valamint egy 1 éves és 9 hónapos testvérpár. A hidegek beálltával valaki jelentette az esetet a város kiskorúakkal foglalkozó szolgálatának, melynek munkatársai a városi gyermekkórházba vitték a kis hajléktalanokat. A gyerekek szervezete legyengült, az idősebb kislánynak tüdőgyulladása volt. A kórházban meglátogatta őket szülőanyjuk, ám az orvosok azon kérésének, hogy önként mondjon le szülői jogairól, egyelőre nem tett eleget. Erre azért volna szükség, mert ez a jogi feltétele annak, hogy hivatalból kérvényezni lehessen az elhagyott gyerekek gyermekotthonban való elhelyezését.

Az ungvári városi gyermekkórházban évente több olyan gyermeket kezelnek, akiket szüleik "elfelejtettek", sorsára hagytak. Ebben az évben eddig 16 hasonló esetük volt, közülük kilenc gyereket sikerült elhelyezni a szolyvai gyermekotthonban. "Vannak szülők, akiknek sajnáljuk odaadni a gyerekeket. Havonta, kéthavonta elviszik a nálunk hagyott gyereket, a városházán felveszik rá a szociális segélyt, aztán hozzák is vissza, ráadásul kiéheztetve, rosszabb esetben betegen" – mondja a csecsemőosztály egyik orvosa.

A fiatalkorúak ügyeivel foglalkozó megyei szolgálat jelenleg 925 ún. funkcionális problémákkal küzdő családot tart nyilván Kárpátalján, melyekben hiányzik a szülői gondozás – étkeztetés, ruháztatás, gyógyíttatás, taníttatás –, hiányzik a családi nevelés. Ezekben a családokban 1942 kiskorú nevelkedik, egyharmaduk – hivatalos megfogalmazás szerint – hajlamos a törvényszegésre.

Kiskorúak törvénysértésre való felbujtása, koldulásra való kényszerítése okán idén eddig 133 esetben indult bűnvádi eljárás a megyében. A legtöbb kiskorút (22) Ungváron kényszerítették koldulásra, Munkácson 19, Beregszászban 18, Nagyszőlősön 11 ilyen esetet jegyzőkönyveztek. A bíróság 445 esetben állapította meg a szülői kötelesség elhanyagolásának tényét.

A mindennapi gyakorlatban az adott ország általános életszínvonala, az oktatás minősége és pénzforrásai szabják meg a gyermekvédelem helyi normáit, lehetőségeit. A nyugati világban, főleg a nagyobb városok esetében erősen szakosodott intézmények is működnek, amelyek a fizikai fennmaradás biztosításán túl olyan problémákkal is foglalkoznak, mint a gyermekek személyiségfejlődése, pályaválasztási tanácsadás, a szabad idő eltöltése.

Mivé válnak az utcán nevelkedő, korán hajléktalansághoz, lopáshoz szokott fiatalok? Nagy részük már fiatalon bűnöző lesz, akiknek egyetlen célja: élni és túlélni. A megyei rendőrség kiskorúak ügyeivel foglalkozó osztályának adatai szerint az idei év első tíz hónapja során a megyében 405 kiskorú követett el bűncselekményt (a tavalyi év azonos időszakában 417). Az elkövetők között 134 fiatal volt 14-15 éves, 271 pedig 16-17 éves (húszan ittas állapotban követték el a törvényszegést). A bűnöző fiatalok egy része se nem tanul, se nem dolgozik (144 személy), szép számban vannak ugyanakkor közöttük iskolai-gimnáziumi tanulók is (132 személy).

Idén januártól novemberig 578 bűncselekmény elkövetői voltak fiatalkorúak. Az esetek között szerepelt 3 gyilkosság, 6 súlyos testi sértés, 2 nemi erőszak, 6 rablótámadás, 65 rablás, 382 lopás, 29 garázdaság és 3 autólopás.

Baráth–Popovics