Emlékmenet a sztálinizmus áldozatainak tiszteletére

220 kilométer hat nap alatt

2004. november 26., 09:00 , 202. szám

A 60 évvel ezelőtt hat nap alatt Szolyvára terelt, majd onnan a Gulág haláltáboraiba vitt aknaszlatinai magyar férfiakról emlékezik meg a KMKSZ Aknaszlatinai Alapszervezete egy a hajdani áldozatok útját Szolyváig pontosan követő emlékmenettel.

A kárpátaljai magyarság legnagyobb sorscsapásának 60. évfordulója alkalmából a mostani immár az aknaszlatinaiak második akciója. Idén pünkösdvasárnap 11 középiskolás fiatal Tokár Károly vezetésével végigfutotta és -kerékpározta az Aknaszlatina és Szolyva közötti 120 kilométeres távot. Ez alkalommal viszont a gyalogtúra résztvevői pontosan követik az áldozatok által megtett utat, így előreláthatóan 220 kilométert tesznek meg Szolyváig.

Hétfőn (november 22-én) reggel fél hétkor csendes ünnepséggel indították útnak a gyaloglókat Aknaszlatináról, a Sóbányász stadionból, ahol mind a 172 helyi áldozat nevét felolvasták. A tucatnyi résztvevő még aznap elgyalogolt Rahóra (52 km), ahonnan másnap, kedden visszafelé jöttek Nagybocskóig (37 km), akár az akkor már szuronyos katonák által kísért 60 évvel ezelőtti áldozatok. Szerdán Aknaszlatina érintésével 35 kilométert gyalogoltak, egészen Técsőig. Lapunk megjelenésének napján, csütörtökön Bustyaháza és Visk érintésével Husztig vonul a tizenhárom szívós menetelő, akik között van egy túlélő is: Géczi János bácsi. De a többiek is megérdemlik, hogy megörökítsük a nevüket: Sóbányi Imre, Tokár Károly, Nádorovics-Suta József, Németi Béla, Eib Gergő, Szergyuk Nikolett, Opris Artúr, Nagy Erik, Bogán Artúr, Baráti Zsuzsa, Kruk Artúr.

A résztvevők mindenütt, amerre elhaladnak, mécsest gyújtanak a sztálini terror áldozatainak emlékműveinél, s magukkal viszik egészen Szolyváig azt a különleges koszorút is, amelynek szalagjaira felírták a 172 aknaszlatinai áldozat nevét.

Pénteken a Huszton eltöltött éjszaka után Dolhára megy a csapat, ahol ugyancsak megkoszorúzzák az áldozatok ottani emléktábláját, majd szombaton a tervek szerint délután négy órára, 35 kilométer gyaloglás után érkeznek Szolyvára, az emlékparkba, ahol találkoznak a Munkács irányából érkező emlékmenet résztvevőivel, akik a KMKSZ felhívásának eleget téve, ugyancsak gyalog teszik meg a Munkács és Szolyva közötti távot, így adózva barbár módon elpusztított őseink emlékének.

Badó Zsolt