A tárolási problémákról néhány szóban I.

December a gyümölcsösben

2004. december 10., 09:00 , 204. szám

Leszüretelt gyümölcseink minősége és mennyisége is változásokon megy át a betárolást követően. Ezek a változások sok esetben veszteségekben, valamint betegségek megjelenésében nyilvánulnak meg.

Viszonylag a legkönnyebben kézben tartható az úgynevezett apadási veszteség. Ennek oka lehet a korai szüret, a különböző fajták tulajdonságai, például a vékony héj, a tárolóhelyiségben uralkodó relatív páratartalom vagy akár a nagyobb légmozgás. A felsoroltakból kitűnik: ha figyelemmel kísérjük betárolt gyümölcsünk állapotát, sok esetben csökkenthetjük az apadási veszteség mértékét. Ennek mértéke lényegesen nagyobb a betárolás első hónapjaiban, mivel a tömegvesztés legfontosabb oka a vízvesztés. Ezenkívül a tárolás elején a hőmérséklet is magasabb, s ez fokozottabb anyagcserével párosul.

Azért is foglalkoznunk kell az apadási veszteség fogalmával, mert a mértéken felüli apadás ráncosodással jár, ami csökkenti a gyümölcs eladhatóságát. Az ilyen gyümölcs húsa szárazabb, szívósabb, jobban barnul. Az érdesebb héjú alma- és körtefajták, mint pl. Bosc kobak vagy a Berlepsh többet párologtatnak, ezért jobban zsugorodnak, mint például a sima héjúak (Red Delicious). A permetezés okozta perzselés vagy a fajtajellegű rozsdázottság éppúgy problémát jelent. Az apadási veszteséget növeli az is, ha a tárolt gyümölcsünkön héjsérülés van. Az apadási veszteségként felmerülő tömegvesztéssel párhuzamosan a gyümölcs átmérője is kisebb lesz, azaz a betárolt tétel "átrétegeződik". Ez természetesen mennyiségi csökkenést is előidézhet, mivel az eltárolt gyümölcs bizonyos százaléka az apadás következtében "eltűnik".

A tárolóban uralkodó páratartalomnak lényeges hatása van az apadási veszteség mértékére. 20%-os relatív páratartalom-különbség az alma esetében mintegy 3%-os apadási többletet idéz elő. Páratartalom-problémát a légmozgás mértéke is előidézhet. Általánosságban elmondható, hogy a kis légmozgás kevesebb páratartalom-problémával jár.

Az apadási veszteség minimalizálására kell törekednünk, ami természetesen nem minden esetben oldható meg könnyen, ugyanakkor rendszeres hőmérséklet- és páratartalom-ellenőrzéssel elejét vehetjük a komolyabb veszteségeknek.

M. B.