Stabilizálódik a valutapiac?

Visszacsalogatnák a betétesek pénzét

2004. december 17., 09:00 , 205. szám

A novemberi politikai krízis nem csekély pánikot keltett a lakosság körében, válsághelyzet alakult ki a pénzügyi rendszerben. Több se kellett az ügyfeleknek: helyenként megostromolták a bankokat, hogy kivegyék az ott elhelyezett megtakarításaikat, s kemény valutára váltsák azokat, illetve élelmiszert, tartós fogyasztási cikkeket vásároljanak fel. Az Ukrán Nemzeti Bank (NBU) adatai szerint november 19-26. között a bankbetétek állománya 45,2-ről 44,6 milliárd hrivnyára csökkent. A december eleji kiegyezés ugyanakkor megnyugtatólag hatott a kedélyekre.

A válság érzékelhető volt Kárpátalján is, csupán november 29-én 750 ezer dollárt adtak el a bankok. Mint Andrij Ljah, az Aval kereskedelmi bank megyei kirendeltségének lakossági kapcsolatokért felelős osztályvezetője a Kárpátaljának elmondta, november végén megyénkben is tapasztalható volt az országos tendencia, hogy a betétesek igyekeztek kivenni a bankból megtakarításaikat. Igaz, itt ez a jelenség nem öltött akkora méreteket, mint a fővárosban, illetve az ország keleti régióiban, de így is jelentős mennyiségű pénz áramlott ki a pénzintézetekből. Szerencsés esetben az emberek a hrivnyát azonnal átváltották valutára (főleg USA-dollárra), s ismét elhelyezték a bankokban, de akadtak olyanok is, akik inkább a tartós fogyasztási cikkek, illetve az élelmiszer felvásárlása mellett döntöttek.

A fenti tendenciák miatt a bankokban rendre valutahiány alakult ki, ezért rendszerint 50-100 dollárra korlátozták az egyszeri valutaváltás mértékét. Sokaknak azonban még ez sem adatott meg, ugyanis a bankok számos esetben nem rendelkeztek szabad, azaz eladható "zöldhasúval", miután legtöbbjük csupán abból a valutaösszegből gazdálkodhatott, amelyet a lakosságtól felvásárolt, márpedig ezekben a napokban szinte senki sem adott el.

A pánik a hrivnya árfolyamára is kihatott – november végén és december elején a bankok már 5,41-ért, a feketepiacon pedig 5,60 hrivnyáért adtak egy dollárt, az eurót pedig november 30-án a bankok 7,15, a feketepiacon 7,40 hrivnyáért értékesítették.

A pénzpiac stabilizálása érdekében az Ukrán Nemzeti Bank (UNB) ideiglenesen befagyasztotta a hosszú lejáratú kamatozó bankbetéteknek a futamidő lejárta előtti hozzáférhetőségét, azaz nem, illetve csak bizonyos feltételek esetén lehet felvenni az azokon elhelyezett pénzösszegeket. Az UNB megyei főosztályán kapott tájékoztatás szerint ugyanakkor abban az esetben, ha a betétes igazolni tudja, hogy jelentős és sürgős kiadásai vannak, például ingatlanvásárlás vagy gyógykezelés, továbbra is korlátozás nélkül veheti fel a pénzét.

A politikai helyzet stabilizálódásával enyhült a pénzügyi krízis, ami december 10-e után az árfolyamok csökkenésében is megmutatkozott: a dollárt a bankok változatlan árfolyamon értékesítették, a feketepiacon viszont már csak 5,45 hrivnyáért. Az euró eladási árfolyama a bankokban 7,13, a feketepiacon pedig 7,20 hrivnyára mérséklődött.

Mára már a múlté a pánikhangulat, megszűnt a betéteken elhelyezett pénz kiáramlása. A bankok a valutaszámlák korábbi 8%-os kamata helyett jelenleg 10%-os kamattal csalogatják vissza a betéteseket, a pénzüket nemzeti valutában elhelyezni kívánókat pedig a korábbi 14-15 helyett jelenleg 18-20 százalékos betétkamattal kecsegtetik. A Kárpátalja által megkérdezett bankárok szerint az akciónak meglett az eredménye, kezdetét vette a korábban felvett összegek visszavándorlása a pénzintézetekbe.

A pánikkal együtt megszűnőben vannak a korlátozások is. A bankfiókok jelenleg rendelkeznek bizonyos valutakészlettel, melyből ki tudják elégíteni a klienseket. Abban az esetben viszont, ha valaki 1 ezer dollár feletti összegben kíván amerikai valutát vásárolni, az Ukrán Nemzeti Bank november 30-i rendelete értelmében fel kell mutatnia személyigazolványát, illetve adószámát, s a tranzakciót a bankfiók vezetőjének kell engedélyeznie. Az Ukrán Nemzeti Bank (UNB) megyei főosztálya sajtószolgálatának tájékoztatása szerint jelenleg stabil a helyzet a megye valutapiacán, elegendő mennyiségben rendelkeznek dollárral és euróval, folyamatos az utánpótlás. Prognózisuk szerint az év végéig a valutaárfolyamok további csökkenése várható, ám a választásokkal kapcsolatos politikai válság előtti szintre idén már nem térnek vissza.

Általános a vélemény, hogy a pénzpiac igazi megnyugvását leginkább az segítené elő, ha rendben lezajlana december 26-án az elnökválasztás megismételt második fordulója, s az élet mielőbb visszatérne a rendes kerékvágásba.

Baráth József