A tárolási problémákról néhány szóban II.

December a gyümölcsösben

2004. december 17., 09:00 , 205. szám

A tárolás során az apadási veszteségen kívül az egyik legnagyobb gondot az úgynevezett élettani betegségek megjelenése okozza. Nagyon fontos ezeknek a betegségeknek az időben történő felismerése és kivédése, ami igencsak nagy problémát jelent még a szakmailag egyébként kifogástalan tárolási módok esetében is.

Az élettani betegségeknek sok fajtája van, de a legfontosabbaknak talán a húsbarnulásos, valamint a héjbarnulásos csoportba tartozók tekinthetők. A húsbarnulás mindenekelőtt a sokak által ismert almafajta, a Jonathan jelentős betegségcsoportja. Ez a betegség kezdeti szakaszában ránézésre nem állapítható meg, ha azonban kézbe vesszük a gyümölcsöt, és enyhén megnyomjuk, az ujjunk helyén besüppedt folt marad. A húsbarnulás az almában a héj felől a magház felé terjed, a magházat csak a betegség utolsó szakaszában éri el. Az alma, amelyen a húsbarnulás betegsége teljesen elhatalmasodott, szivacsos állományúvá és íztelenné válik. A tárolás alatti húsbarnulás az almán kívül felléphet a körtén, de a csonthéjasokon is.

A húsbarnuláson kívül felmerülhet a héjbarnulás is, ami nagyon kellemetlen, de ártalmatlanabb tárolási betegségnek számít a húsbarnuláshoz képest. A héjbarnulásos betegség több fajtáját különböztetjük meg: felszíni, lágy vagy hidegbarnulást, valamint az elöregedési héjbarnulást. A héjbarnuláskor tejeskávé színű "tarka" bőrszerű károsodás alakul ki a gyümölcs külső héjrétegén. A barnulás általában csak a héjréteget érinti, a hús nemigen barnul tőle. Elöregedési héjbarnuláskor ugyanakkor intenzívebb a barnulás és ez elérheti a szövetrészeket is. A héjbarnulás jellemzően csak szépséghibának számít, amely elsősorban az eladhatóságot rontja.

Ha már szóba került a Jonathan almafajta, említsük meg a Jonathan-foltosodást. A beteg gyümölcsökön néhány milliméter nagyságú, általában kerek, világosabb vagy sötétebb barnás-fekete foltok jelennek meg, szabálytalan eloszlásban. A foltok a héjon alig süppednek be, és szövetelhalás sincs. Ez a probléma főleg az alma pirosabb oldalán jelentkezik, és előfordulhat, hogy az egész almát beborítja. Ezek a kialakult beteg foltok előrehaladott állapotban összefolyhatnak és az alma részleges vagy teljes romlását okozhatják.

A rossz tárolási feltételek okozta élettani betegségek gyakoriak. Elsősorban akkor lépnek fel, ha a tárolási feltételek megzavarják az anyagcsere egyensúlyát.

M. B.