202 éve született Bolyai János
Bolyai-nap Aknaszlatinán
Bolyai Jánosnak, a helyi középiskola névadójának 202. születésnapjára emlékeztek december 17-én Aknaszlatinán.
A hagyományos Bolyai-nap nagyon népszerű a felsős tanulók körében, idén közel száz 8-11. osztályos tanuló vett részt az évforduló alkalmából meghirdetett különböző programokban, melyek gerincét ezúttal is a felsősök versenye alkotta. A négy versenyző osztály az előre megadott témákból készült a megmérettetésre, melyet öttagú zsűri kísért figyelemmel, minden egyes versenyszámot külön pontozva. A versenyszámok között volt Bolyai-puzzle, amikor is Bolyai életéből kellett különböző mozzanatokat kirakni és felismerni a résztvevőknek, ezenkívül mértani fogalmak játékos formában történő bemutatására is sor került, illetve egy-egy rövid színdarabot adtak elő az induló csapatok.
A Kárpát-medencei, Bolyai nevét viselő iskolákkal történt egy évvel ezelőtti internetes kapcsolatfelvétel évfordulója alkalmából bemutató előadást is tartottak a diákok, szemléltetendő a kapcsolatok fejlődését.
A zsűri idén szoros versenyben a 8. osztálynak ítélte oda az első helyet, második a 10., harmadik a 11., míg negyedik a 9. osztály lett. A győzteseket a teljesítményüket elismerő emléklap mellett tanszerekkel és édességcsomagokkal jutalmazták. A 8. osztály ezenkívül jogot nyert arra, hogy a 2005. március 18-22. között Marosvásárhelyen (Románia) megrendezésre kerülő Bolyai Iskolák Találkozóján képviselje az aknaszlatinai tanintézményt.
Fischer Zsolt