Ez történt 2004-ben

2004. december 31., 09:00 , 207. szám

(Az elejét lásd az előző számban)

Július

Július 2-i rendkívüli tanácsülésén Beregszász megyei jogú város képviselőtestülete úgy határozott, javasolják a beregszászi járási ügyészségnek, hogy forduljon a bírósághoz saját, 2002. január 23-án kelt határozatuk megsemmisítése céljából, mellyel a főiskola tulajdonába adták a Kossuth tér 6. szám alatti épületet (az egykori törvényszéki palotát).

Július 3-án tíz tonna dízelolaj került a környezetbe a Perecsenyi járásban, amikor kábelfektetési munkálatok közben megrongálódott egy 500 mm átmérőjű termékvezeték. A kiömlött üzemanyag 800 négyzetméternyi mezőgazdasági területet szennyezett el.

Július 12-én két mikrobusz ütközött össze a Csap–Kijev autóút Kincses és Ketergény közötti szakaszán. Az ütközés következtében nyolc személyt szállítottak az ungvári kórházba.

Július 18-án 15. alkalommal tartották meg a kárpátaljai magyarság legnagyobb tömegrendezvényét, a Turul-ünnepséget a Rákóczi-szabadságharc első győztes csatájának helyszínén, Tiszaújlak és Tiszabökény határában, a KMKSZ szervezésében. A rendezvény ünnepi szónoka Demeter Ervin, a Fidesz országgyűlési képviselője, a magyar parlament nemzetbiztonsági bizottságának alelnöke volt.

Augusztus

Augusztus 1. 262-en nyertek felvételt a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola 17 meghirdetett szakára a 2004/2005-ös tanévre.

Augusztus 8-án Munkácson hálaadó szentmisén emlékeztek arra, hogy száz éve, 1904. augusztus 7-én rakták le a helyi, azóta székesegyházzá előlépett római katolikus templom alapkövét.

Augusztus 8. A benei Borzsa-part ezen a hétvégén immár negyedik alkalommal adott otthont a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség Ifjúsági Szervezete által rendezett Aréna fesztiválnak, melynek több mint kétezer fiatal volt a vendége.

Augusztus 15-én ünnepélyes keretek között avatták fel Salánkon azt a fából faragott szobrot, mely államalapító Szent István királyunknak állít emléket a falu központjában.

Augusztus 22-én az Istenszülő Szűz Mária oltalmába ajánlották és az ő halála emléknapjának a tiszteletére szentelték fel Nagyszőlősön a város új görög katolikus templomát.

Szeptember

Szeptember 2. Nem tekinthető a kárpátaljai magyarok legitim képviselőjének Gajdos István, az UMDSZ elnöke, a kormányzó ukrajnai szociáldemokraták parlamenti képviselője – jelentették ki budapesti sajtótájékoztatójukon Kövér László és Németh Zsolt fideszes országgyűlési képviselők.

Szeptember 5-én X. alkalommal rendezték meg Beregszászban a Kárpátaljai Magyar Zenésztalálkozót.

Szeptember 12-én falunappal ünnepelte fennállásának 520. évfordulóját a munkácsi járási Izsnyéte.

Szeptember 17-én hajnalban rablótámadás áldozata lett ungvári otthonában Erdélyi Magdolna, az 1955-ben elhunyt Erdélyi Béla festőművész özvegye. A betörők majd félszáz nagy értékű képet vittek magukkal.

Október

Október 6-án megyeszerte megemlékeztek az 1848-49-es forradalom és szabadságharc 155 évvel ezelőtt kivégzett vértanúiról.

Október 10-én immár kilencedik alkalommal rendezte meg a magyarok honfoglalásával kapcsolatos tiszacsomai megemlékezését a falu határában feltárt honfoglalás kori magyar temető területén kialakított emlékparkban a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség.

Október 31-én került sor az ukrajnai elnökválasztás első fordulójára. Hosszas huzavona után Viktor Juscsenko ellenzéki elnökjelöltet hirdették ki a választás első fordulója győztesének.

November

November 6. – A Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség Viktor Juscsenko ellenzéki elnökjelölt támogatása mellett döntött a választás második fordulója előtt alapszervezeti elnökeinek Ungváron megtartott hagyományos konferenciáján.

November 21-én a magyar többségű körzetben Viktor Juscsenko, a KMKSZ által támogatott ellenzéki jelölt nyerte az elnökválasztás második fordulóját. Ugyanakkor a forduló során elkövetett csalások miatt a Legfelsőbb Bíróság megsemmisítette a Központi Választási Bizottság döntését, mely Viktor Janukovics hatalompárti jelöltet hirdette ki győztesnek, s december 26-i dátummal elrendelte a választás második fordulójának megismétlését.

November 27-én emlékmenetet szervezett Munkácsról Szolyvára, az egykori gyűjtőtábor helyén kialakított emlékparkba a KMKSZ a magyar és német férfilakosság sztálini lágerekbe hurcolásának 60. évfordulója alkalmából.

December

December 5-én tizedik alkalommal rendezte meg a KMKSZ a Kárpátaljai Magyar Betlehemes Találkozót Beregszászban, melyen idén kilenc településről 11 betlehemes csoport vett részt.

December 26-án az elnökválasztás megismételt második fordulójában Viktor Juscsenko ellenzéki elnökjelölt szerezte meg a szavazatok többségét.