Jobb adni, mint kapni

Jótékonysági koncert Dercenben

2004. december 31., 09:00 , 207. szám

Dercenben immár hagyománynak számít, hogy karácsony előtt a helyi közösség jótékonysági koncertet szervez, melynek bevételéből a szegényebb családokat támogatják. Az idei koncertre december 19-én került sor a helyi kultúrházban. A rendezvényt megtisztelte jelenlétével Kovács Miklós, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) elnöke, valamint Gulácsy Géza, a KMKSZ Munkácsi Középszintű Szervezetének elnöke.

Amint azt Bíró Ede, Dercen polgármestere ünnepi beszédében kifejtette, a falu lakói egész évben törődnek egymással, de ez az ünnepi rendezvény, amikor megtelik a kultúrház, tanúskodik igazán az emberek segítőkészségéről.

Zsukovszky Miklós helyi református lelkipásztor Péter apostol második levele első részéből olvasta fel az igét: "Kegyelem és békesség adassék nektek bőségesen, az Istennek és a mi urunk Jézus Krisztusnak megismerésével..."- idézte a szónok a Szentírást.

A közös imát követően a helyi óvodások, a hagyományőrző csoport és a kultúrház néptáncegyüttese adta elő ünnepi műsorát.

Kovács Miklós zárszavában a rendezvény nemességét, a kötelességtudat fontosságát emelte ki. "Segíteni természetes módon azoknak a legjobb és a legkönnyebb, akiket ismerünk, akikről tudjuk, hogyan kerültek ebbe a helyzetbe - akik a sajátjaink. Éppen ezért nagyon szép és nemes dolog, hogy egy falu jótékonysági koncertet rendez, hogy segítsen a szegényein. Ez annak a jele, hogy a közösség él, rendben vannak az értékei. Ugyanerről lett volna szó nemrégen Magyarországon is, amikor népszavazást tartottak a kettős állampolgárságról. Hiszen aki segít a sajátjain, tudja, hogy kik azok, és ezzel saját magát tiszteli meg... A segítség nemcsak arról szól, hogy valaki rászorult és kapott, hanem legalább ugyanennyire szól arról is, hogy valaki kötelességének érzi, hogy segítsen; valaki tartja magát annyira, hogy tudja, kötelezettségei vannak az övéivel szemben; hogy akinek szerencséje volt és adakozhat, ad azoknak, akiknek nem volt ilyen szerencséje. Erről szólt a magyarországi népszavazás is. A történtek után azonban nyilvánvaló, hogy nekünk magunkon kell segítenünk, hiszen egyébként is az a legjobb, amikor valaki nincs rászorulva más segítségére"- mondta a szónok.

Fischer Zsolt