Proskovszkij váltotta Varcabát

2004. december 31., 09:00 , 207. szám

Kedden Ungváron megtartotta első sajtótájékoztatóját Ivan Proskovszkij, az Ukrán Belügyminisztérium Kárpátaljai Belügyi Főosztályának (UMVSZ) frissen kinevezett vezetője, megyei rendőrfőkapitány. Proskovszkij rendőrezredes azt követően foglalta el hivatalát, hogy Mikola Bilokony belügyminiszter december 23-án menesztette elődjét, Vaszil Varcabát.

Az 53 éves Proskovszkij kinevezését megelőzően a Kijev megyei belügyi főosztály helyettes vezetője volt, korábban szolgált különleges egységeknél, jártas a harcművészetekben.

Mint elmondta, szeretné, ha sikerülne feltárni a megyében korábban elkövetett, ám máig tisztázatlan súlyos bűncselekményeket. A rendőrfőnök nem zárta ki a kádercserék lehetőségét a főosztályon, ám mint mondta, előzőleg tájékozódni szeretne. Kiemelte, hogy a rendőrség feladata a közbiztonság megteremtése, a lakosság érdekeinek védelme. A választásokkal kapcsolatban Proskovszkij úgy fogalmazott, hogy a rendőröknek a rendet kell védeniük, függetlenül az aktuális politikai helyzettől, légkörtől.

A rendőrfőkapitány nem minősítette elődjének és csapatának munkáját, ugyanakkor rámutatott: a statisztikák szerint Kárpátalján sokkal több bűncselekményt regisztrálnak, mint Kijev megyében.

A sajtótájékoztatón szó esett az ungvári Avangard stadionban, a második választási forduló után történt letartóztatásokról is. Mint elhangzott, a nagy port felvert ügyet jelenleg a lembergi ügyészség vizsgálja. Az új főosztályvezető elmondta: az UMVSZ körözést ad ki valamennyi, az ügyben érintett személy ellen, akiket szerinte felelősségre kell vonni.

B. J.