Ez a harc lesz a végső?

Az elnökválasztási győzelem csak a kezdet

2005. január 7., 09:00 , 208. szám

Ahogy várható volt, Viktor Juscsenko (mintegy 8%-os fölénnyel) megnyerte a választásokat. Az ország azonban megosztott maradt, mivel a keleti-délkeleti megyék ismét majdnem egyhangúlag Janukovicsra szavaztak. A Juscsenko köré szerveződő új hatalomnak ezzel adott a fő feladata: fel kell lazítani az ottani oligarchák uralta tömböt. Már csak azért is alapvető érdeke ez a narancssárgáknak, mert meg kell nyerniük a 2006-os parlamenti választásokat is, ha hosszabb távra akarnak berendezkedni.

Tulajdonképpen a nagy kompromisszumnak ez volt a lényege. Mármint, hogy a legdurvább választási csalások kiküszöbölésével biztos befutót csinálnak Juscsenkóból, aki viszont belemegy, hogy esetleg elveszíthesse hatalmát a következő parlamenti választásokon.

Persze Janukovicsék azonnal felrúgták a megállapodást, amikor az Alkotmánybíróságon támadták meg a választási törvények módosítását. Azzal viszont, hogy az Alkotmánybíróság gyorsan és érdemben döntött ez ügyben, kiküszöbölte a választások utólagos megkérdőjelezésének lehetőségét. Így ráadásul Juscsenkóékat sem feszélyezi semmi a jövőben, hogy a megállapodás-csomagnak az elnöki hatalmat korlátozó részeit támadják meg éppen ilyen módon. Az ukrán alkotmánybíróság tehát nemsokára várhatóan újabb lehetőséget kap az ország történelmének befolyásolására.

A 2006. márciusi választások azonban mindenképp sorsdöntőek, mert kizárólag listás alapon lesznek megtartva. A listán a parlamentbe kerülő képviselők nagyságrendekkel fegyelmezettebbek lesznek, mint az egyéni választókörzetekben megválasztott gazdag üzletemberek. Az államelnök parlamenti befolyásának mindig is az képezte az alapját, hogy volt kb.150 képviselő, akiket egyéni üzleti érdekei kötöttek és nem a pártfegyelem. Egy fegyelmezett parlamenti többség pedig mindenképpen erősebb lehet az elnöknél, akár a jelenlegi alkotmányos berendezkedés viszonyai között is.

Újból olyan időszakban élünk tehát, amikor a közelgő választások mindenre rányomják majd a bélyegüket. Úgy vélem, nem érdemes ezen sajnálkozni, hiszen a nagy téttel megtartott választások a legjobb eszközei a demokratikus politikai kultúra kialakításának, amire még mindig a legnagyobb szüksége van az országnak. Azért is szerencsés ez a körülmény, mert közvetlen nyomást generál az új hatalomra, amely így egy pillanatra sem lazíthat. A közhangulat figyelmen kívül hagyása számottevő népszerűség- és bizalomvesztéshez vezethet, és akkor jöhet Medvedcsuk és Janukovics revansa.

Az persze kérdés, hogy személy szerint ki fogja megtestesíteni a most éppen csak vesztes hatalompárti csoportot. Janukovics elvileg a 44%-os választási eredményével magától értetődő jelölt erre a szerepre. A vereséget azonban rosszul kezelte. Pedig azzal, hogy elegánsan gratulál a győztesnek, ahogy jobb helyeken szokás, szép startot vehetett volna ellenzéki karrierje. Ehelyett erősködik és fenyegetőzik anélkül, hogy esélye lenne az események menetének megfordítására.

A vesztes tábor mindeközben elkezdett látványosan szétszaladni. Vannak, akik külföldre, vannak, akik még messzebbre távoztak. A tapasztalat azt mutatja, hogy a hatalomba beleszokott emberek nem tudják elképzelni a bukást, ezért nem járnak el körültekintően, amíg a büntethetetlenség mámorában élnek. Hagytak tehát jócskán nyomokat mind a választási visszaélések, mind a hatalompárti kampány finanszírozása terén. Meg lehet majd találni, ki ölette meg Gongadzét, és ki mérgezte meg Juscsenkót. Piszkun pedig szeretne hosszabb távon főügyész maradni. El is kezdte kihallgatásokra beidézni a hamvába holt kelet-ukrán szeparatizmusba belekeveredett gubernátorokat.

Úgy gondolom tehát, hogy a volt hatalompárti tábor átalakítása egy versenykörülmények között is működő rendes politikai párttá igen komoly nehézségekbe fog ütközni. Elég visszaemlékezni arra, hogy mennyi aparatcsikot és üzletembert veszített a Juscsenko-blokk a 2002-es választás után. Csupa hatalomhoz szokott emberből kellene most Janukovicsnak, Medvedcsuknak vagy akárki másnak ellenzéki erőt szervezni. Mindezt úgy, hogy ezeknek az embereknek a bűnlajstroma olyan hosszú, amilyet az újdonsült rendőri, ügyészségi, titkosszolgálati vezetők nem lusták összeállítani. Ugyanakkor persze a 2006-ban esedékes revans lehetősége csodákra is képes lehet.

A revans lehetőségéhez azonban nem kell feltétlenül csoda. Elég, ha a győztesek nem tudnak megbirkózni a hatalompróbával. Lám, a jövendőbeli miniszterelnök személye körül is milyen szép intrika van kialakulóban. Juscsenko majdnem minden közeli embere és szövetségese szóba kerül Porosenkótól Morozon keresztül Timosenkóig. Annyit lehet csak tudni, hogy ez a két utóbbi erő a szétosztható kormányzati és egyéb pozíciók negyedét fogja megkapni. És vajon mennyire lehet majd a hozzáértést, összehangoltságot, hatékonyságot mint szempontokat érvényre juttatni az osztozkodás mellett? Nagyjából annyira, amennyire erős lesz Juscsenko, s amennyire környezete önmérsékletet tanúsít. Az elkövetkező időszakban, amikor a pozíciókat leosztják, érdemes lesz majd odafigyelni, mennyire érvényesülnek majd az elvi, hatékonysági, pártpolitikai szempontok. Ezek alapján látszani fog, mire lehet képes az újonnan felálló hatalom a Juscsenko számára sorsdöntő 2005-ös évben.

Sz. K. M.