Keresik az eltűnt 21 millió hrivnyát

2005. január 28., 09:00 , 211. szám

A Kárpátaljai Megyei Ügyészség bűnügyi eljárást indított 21 millió hrivnyának az ungvári városi költségvetésből való eltűnése ügyében. Mint Viktoria Roman ügyészségi szóvivő a Kárpátaljának elmondta, a megyei ügyészség még január 14-én indított eljárást az ungvári polgármesteri hivatal ingatlanberuházási osztályának munkatársai ellen, akiknek visszaélése következtében a költségvetésből eltűnt 21 millió hrivnya. A szóvivő tájékoztatása szerint 2004-ben a város 57 millió hrivnya szubvenciót kapott felújítási munkálatokra. Ebből a pénzből korszerűsíteni kellett volna a vízvezetékrendszert, szennyvíztisztítót építeni, fel kellett volna újítani a történelmi épületeket. Miközben azonban Roman szerint gyakorlatilag semmilyen munkálatokat nem végeztek, a pénzügyi okmányokban 21 millió hrivnya szerepel a szubvencióból felhasznált összegként.

Baráth József