Viktor Baloga az új kormányzó

Olekszandr Zincsenko államtitkár mutatta be Viktor Balogát

2005. február 11., 09:00 , 213. szám

Múlt pénteken Julija Timosenko kormányfő hozta nyilvánosságra a 24 megye, valamint a két speciális státusú város, Kijev és Szevasztopol kormányzójának nevét, akiket Viktor Juscsenko államfő erősített meg posztjukon. A Kárpátaljai Megyei Állami Közigazgatási Hivatal élére az előzetesen legesélyesebb jelöltet, Viktor Balogát nevezték ki.

A 42 éves, a munkácsi járási Dávidfalván (Zavidovén) született sikeres vállalkozó politikai karrierje a kilencvenes évek második felében kezdődött. 1998-ban Munkács polgármesterévé választották, ám alig több mint egy év múlva Kárpátalja kormányzójává nevezték ki, amely posztot kárpátaljai viszonylatban meglehetősen sokáig, egészen 2001 júniusáig töltött be. Ekkor önként távozott hivatalából, miután az országban lezajlott kormányváltás következtében pozíciói meggyengültek. 2002 tavaszán a munkácsi 71-es választókörzetben parlamenti képviselővé választották. A Legfelső Tanácsban a Mi Ukrajnánk frakciójához csatlakozott, s a gazdaságpolitikai bizottság tagja volt. A tavalyi elnökválasztáskor Viktor Juscsenko kárpátaljai kampányát irányította.

Kinevezését az elnökválasztás eredményének természetes következményeként értékelte a közvélemény, s összességében kedvezően fogadta, tiltakozást, felhördülést legfeljebb a korábbi hatalompárti erők részéről tapasztalhattunk.

Viktor Balogát kedden Ungváron Olekszandr Zincsenko államtitkár, az államelnöki kancellária vezetője mutatta be a kárpátaljai közvéleménynek, egyben tolmácsolva Viktor Juscsenko államfő üdvözletét.

Beszédében Zincsenko fontosnak tartotta, hogy mostantól kevesebb legyen a retorika és minél hatékonyabb a munka. Szavai szerint véget kell vetni a bürokráciának, az egyre nagyobb méreteket öltő korrupciónak, eljött a felelősségteljes kormányzás ideje.

Az államtitkár statisztikai adatokkal szemléltette Kárpátalja gazdaságának helyzetét: a tőke 55 százaléka "árnyékban" van, egy megüresedett munkahelyre 11 jelentkező pályázik, ami országos viszonylatban a közepesnél rosszabb mutatónak számít. A kancelláriavezető hangsúlyozta, hogy Kárpátaljának a befektetések zászlóshajójának kellene lennie Ukrajnában, ám ennek a fordítottja tapasztalható: míg országos viszonylatban tavaly 30 %-kal nőtt a beáramló tőke mennyisége, megyénkben 9 %-kal csökkent. Rámutatott továbbá: megengedhetetlen, hogy az itteni élelmiszerárak jóval magasabbak, mint a szomszédos megyékben.

A továbbiakban Viktor Baloga mondott köszönetet a bizalomért, amit kinevezése jelent. Ami elsődleges cselekvési programját illeti, a kormányzó kifejtette: a megyében mielőbb hozzá kell látni a szociális-gazdasági helyzet gyökeres javításához.

A bemutatást követő sajtótájékoztatón az SZTB tévétársaság tudósítójának azon kérdésére, ismét hozzálát-e a hatalmi struktúráknak az SZDPU(o)-tól való megtisztításához, Baloga elmondta, hogy erre nincs szükség, ugyanis a párt totális vereséget szenvedett az elnökválasztáson. Másrészt, mutatott rá, amúgy is szinte mindenütt kicserélik a régi kádereket, akiket az SZDPU(o) helyezett el posztjaikon.

A bemutatási ceremóniát megelőzően Viktor Baloga kárpátaljai munkaadókkal és vállalkozókkal találkozott, s bemutatta megbízott helyetteseit: Bolvári Tibort, Oleg Havasit, Olekszij Ivancsót, Ihor Krilt, Viktor Trikurt.

Baráth József