Havonta két előadás

Színielőadások Beregszászban

2005. március 4., 09:00 , 216. szám

Giovanni Boccaccio Dekameronja alapján készült Sólyompecsenye című előadását mutatta be a múlt héten szerdán, majd pénteken a Beregszászi Illyés Gyula Magyar Nemzeti Színház társulata a város kultúrházában. Idén a színház az évadot január 21-én kezdte, a Magyar Kultúra Napjának tiszteletére mutatták be Örkény István Tóték című darabját.

Balázsi József színházigazgatótól megtudtuk, a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskolával kötött szerződés alapján a társulat ezentúl minden hónapban tart két előadást a bérletesek számára. Ha minden jól megy, márciusban a Tótékat már az akkorra fűthetővé varázsolt színházépületben vihetik színre.

A színház épületének teljes felújításához 2,5 millió hrivnyára lenne szükség, ám erre egyelőre nincs fedezet. Magyarországon a Független Magyar Művészeti Alapítvány szervezett gyűjtést az épület felújítására, mely egyaránt megmozgatta a magyar színházi élet szereplőit és a művésztársadalmat. Legutóbb, február 15-én például a Republic együttes és a Budapest Klezmer Band koncertezett a nyíregyházi sportcsarnokban a színház javára. Február 16-án pedig a beregszászi társulat lépett fel Egerben, ahol az est bevétele mellett a város polgármestere egymillió forintot ajánlott fel az építkezésre. Mostanra kb. 30 millió forint gyűlt össze, és elképzelhető, hogy június 4-ig a felújításhoz szükséges teljes összeg rendelkezésre áll majd. Ekkor a budapesti Erkel Színházban, egy gálakoncert keretében jelentik be, hogy pontosan mekkora összeget gyűjtöttek össze a magyar művésztársadalom összefogásának köszönhetően. Addigra el kellene érni, hogy az épület ne az állam tulajdona legyen, hanem a színházé. Ez a gyűjtést szervező

Független Magyar Művészeti Alapítvány feltétele, mert ukrajnai állami épületek felújítását az alapítvány nem támogathatja.

Közben folytatódott a beregszászi társulat magyarországi vendégszereplése. Kedden, március elsején például Budapesten a Bárka Színházban léptek fel. Amennyiben a beregszászi színházterem fűtése megoldódik, március 18-22. között nemzetközi színházi fesztivált rendeznek itt.

Badó Zsolt