Hónapokig tart a pedagógusigazolványok hosszabbítása

2005. március 18., 09:00 , 218. szám

Ebben a tanévben sem nevezhető zökkenőmentesnek a pedagógus-/oktatói és diákigazolványok időben való érvényesítése, ami részint a kárpátaljai információs irodák és a Magyar Köztársaság külképviselete, részint az Országos Közoktatási Értékelési és Vizsgaközpont feladata. Az igazolványra az jogosult, aki a magyar kedvezménytörvény hatálya alá tartozik és Magyarországgal szomszédos állam közoktatási intézményében pedagógusként dolgozik vagy ott tanul.

A napokban több pedagógus olvasónk jelezte: hónapok óta hiába vár érvényesített pedagógusigazolványára, amit még novemberben-decemberben igényelt valamely kárpátaljai információs irodában.

A folyamat a következő: az érintett felkeres egy körzeti információs irodát, kitölt egy igénylőlapot. A településéhez tartozó illetékes jelzi, ha az igazolvány érvényesítésre került az illetékes magyarországi hivatalban. Amikor ez megtörtént, az igazolványt és az adott személy Magyar igazolványát (ezen okmányba a kártyáról bejegyzés kerül) be kell nyújtani az információs irodán, melyek innen az ungvári központi információs irodához, majd a magyar főkonzulátushoz kerülnek. Itt ráragasztják az érvényességi matricát a kártyára, és a Magyar igazolvánnyal együtt visszajuttatják (ugyanezen az útvonalon) gazdájukhoz.

"Többedmagammal még novemberben megigényeltem a kártyahosszabbítást a beregszászi információs irodán. Március van, kártyáink azonban máig nem készültek el. Többszöri érdeklődésünkre az információs irodában azt a választ kaptuk, hogy várjunk türelmesen" - panaszolta szerkesztőségünknek saját és további négy kollégája esetét egy bótrágyi pedagógus.

Olvasónk problémájával nincs egyedül, hasonló jelzéseket kaptunk Csapról, Bátyúból, Nagyberegről, Munkácsról is.

Érdeklődésünkre a beregszászi információs irodában azt válaszolták, hogy a hozzájuk Ungvárról megküldött listán (az érvényesített kártyák adatait tartalmazó elektronikus levélben) nem szerepel a keresett öt bótrágyi pedagógus neve, kártyáik tehát nem kerültek érvényesítésre. Az ungvári központi irodában sem tudtak többet mondani, ellenben azt tanácsolták, érdeklődjünk a magyarországi Országos Közoktatási Értékelési és Vizsgaközpontban.

Az OKÉV igazolvány-igényléseket elbíráló csoportjának illetékese kérdésünkre telefonon elmondta, hogy "folyamatban van" az adott személyek pedagóguskártyája "érvényesítésének elfogadása", továbbá, hogy "az OKÉV januárban elfogadta az érvényesítést, ami azt jelenti, hogy bármikor kész lehet a kártya". Magyarul dolgoznak az ügyön, csak lassan. Arra a kérdésre, hogy az érintettek végül is mikor kaphatnak érvényességi matricát, azt a választ kaptuk, hogy "bármikor, miután az OKÉV jóváhagyta a hosszabbítást". Kacifántos, ugye?

"Az OKÉV a kérelmeket, amint azok a külképviseletekről beérkeznek, rendkívül gyorsan, általában egy-két nap alatt elbírálja. A hosszabbítás esetében a beérkezést követő napokban már felragasztható az érvényesítő matrica. Az új igazolvány iránti kérelmeket továbbítjuk a nyomda részére, ahol legfeljebb 3 hetes határidővel gyártják le az igazolványokat. A kiküldés ideje további 1-2 hét. Munkálkodunk azon, hogy lehetőség szerint rövidüljön az átfutási idő, de sajnos ez sok szereplőn múlik" - áll abban a levélben, melyet az OKÉV illetékese juttatott el szerkesztőségünkhöz.

A gyors ügyintézésre azért lenne szükség, mert a magyarországi szakmai továbbképzésekre csak érvényes pedagógusigazolvánnyal jelentkezhetnek a tanárok (jelentkezési határidő: március 15.), illetve a szakkönyvtámogatás igénylés-felvétele is kártyához kötött (ez a támogatás január 31-től igényelhető).

Az ügyben megkérdeztük Dupka Györgyöt, az Ungvári Központi Információs iroda igazgatóját. Leveléből kiderül, hogy 2004. szeptember második felétől a pedagógusok/oktatók és diákok új igénylőlapon kérhetik kártyájuk hosszabbítását, akárcsak a pedagógusok a szakkönyvtámogatást. "Már megkaptuk a 2005. január-februári hónapok alatt elbírált pedagógus és oktatói kérelmek listáját" - áll az igazgató szerkesztőségünkbe eljuttatott levelében.

"A Központi Iroda igazságosnak tartja azon pedagógusok felháborodását, akiknek továbbra is hónapokig tart kártyájuk hosszabbítása. Felelősségem teljes tudatában kijelentem, hogy nem nálunk fekszik el az ügyintézés" - közli Dupka György. Kifejti: az eljárás gyorsítható lenne, ha az ungvári magyar főkonzulátuson működő adattovábbító rendszer felújítását, karbantartását a magyarországi szakemberek márciusban befejeznék, ha modernizálnák a főkonzulátuson lévő számítógépeket, ha a főkonzulátuson egy külképviseleti személy helyett ketten végeznék a naponta százával beérkező kérelmek ellenőrzését, számítógépes továbbítását, a kártyák matricával való ellátását. "A felmerülő hiányosságok kiküszöbölését napirenden tartjuk. Az ügyintézést akadályozó problémákról több ízben tájékoztattuk a budapesti hatósági illetékeseket" - tájékoztat Dupka György.

A pedagógus-/oktatói és diákigazolványok továbbra is igényelhetők (illetve érvényesíthetők) a Nyíregyházi Megyei Közigazgatási Hivatalnál. A kártya érvényessége minden esetben az igazolvány kiállításának napján kezdődik (a dátum megtalálható az igazolványon). Az érvényesség azon tanévet követő október 31-ig tart, amely tanévre vonatkozóan az igazolásokat kiállították. A pedagógusok minden év július 1-jétől kezdeményezhetik a következő év október 31-ig érvényes igazolvány kiállítását. Az érvényesség meghosszabbítását jelző érvényesítő matricát a magyarországi közigazgatási hivatal vagy a külképviselet ragasztja fel az igazolványokra.

További információk: OKÉV igazolványigényléseket elbíráló csoport. Cím: 1054 Budapest, Báthori u. 10., postacím: 1363 Budapest, Pf. 19., tel.: +36-1-472-26-80, fax: +36-1-472-26-89, elektronikus levélcím: igazolvany@okev.hu, honlap: www.okev.hu. Információ kérhető telefonon vagy személyesen az igénylő lakóhelye szerinti információs irodáktól és a Magyar Köztársaság külképviseletétől.

Popovics Zsuzsanna

Milyen kedvezményekre jogosít a pedagógusigazolvány?

1. Magyarországi utazás esetén magyarországi menetjegyváltáskor 50%-os kedvezmény a vasúti közlekedésben.

2. Bizonyos könyvtári szolgáltatások ingyenes igénybevétele, illetve a nemzeti kulturális örökség minisztere által kiadott működési engedéllyel rendelkező múzeumok, muzeális gyűjtemények és kiállítóhelyek ingyenes látogatása.

3. Évente szakkönyvvásárlási kedvezmény 14000 Ft értékben.

4. A különböző vásárlási kedvezmények, az érintett könyvesboltok jegyzéke a Diákbónusz Kht. által kiadott tájékoztató füzetben tekinthető meg. További információ a következő honlapokon: www.diakbonusz.hu, www.eduport.hu, www.htmh.hu