Bezárás fenyegeti a Rákóczi főiskolát?

Márciusban nincs miből bért fizetni

2005. március 25., 09:00 , 219. szám

A II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola immár egy évtizede a Magyar Köztársaság Oktatási Minisztériuma Határon Túli Magyarok Főosztályától kap támogatást. A 2005-ös évi OM támogatást egyelőre nem kapta meg a főiskola, az intézmény pénztartalékai kimerültek, így márciusban nem lesz miből kifizetni a tanárok munkabérét. A Rákóczi főiskola vezetősége március 16-án bejelentette: amennyiben az intézmény március végéig nem jut hozzá az éves támogatás első részletéhez, úgy kénytelenek lesznek azt ideiglenesen bezárni.

A főiskola vezetősége az intézmény létrejötte óta szorgalmazza, hogy a magyar állami költségvetés normatív támogatási rendszerben finanszírozza annak működését. Mivel ez a törekvés mindmáig eredménytelen maradt, ezért a főiskola folyamatos pályázással teremti elő a működéséhez szükséges pénzkeretet. Az OM évi rendszeres támogatását mindeddig rendre meg is kapta az intézmény. A pénz folyósítása ugyanakkor jelentős késéssel történik. Tavaly például júniusban kapta meg az oktatási intézmény a 2004-es évi támogatás első részletét.

– Egy magyarországi rendelet értelmében bizonyos nagyságrendű támogatásokat jóvá kell hagynia a magyar kormánynak. Ez az eljárás eléggé hosszadalmas. Az Oktatási Minisztérium előkészítette a ránk vonatkozó támogatási szerződést, amit a főiskolát fenntartó alapítvány képviselője alá is írt. Amíg azonban nincs kormányengedély, addig nem tudják utalni a pénzt. Ukrajna hatályos törvényei ugyanakkor szigorú határidőket szabnak a közüzemi díjak, valamint a költségvetési adókötelezettségek befizetésének. Most ott tartunk, hogy márciusban még kiegyenlítjük a gáz- és villanyszámlát, befizetjük a bérek utáni különböző adókat, ám az oktatók, alkalmazottak bérére már nem marad pénz. Az intézmény ideiglenes bezárása az a végső lépés, amit tehetünk annak érdekében, hogy ne hajszoljuk adósságcsapdába a főiskolát. A be nem fizetett számlák és adókötelezettségek ugyanis kamatokat vonnak maguk után, amit szintén ki kell majd fizetni – tájékoztat a kilátástalannak tűnő helyzetről dr. Orosz Ildikó, a Rákóczi főiskola elnöke.

A következő kormányülésre március 23-án kerül sor. Amenynyiben a kérdésben a kormány pozitív döntést hoz, leghamarabb március utolsó, április első napjaiban juthat hozzá a támogatáshoz a főiskola, de ha akkor sem lesz pénz, kénytelenek lesznek ideiglenesen bezárni a főiskolát.

Esztergom, Győr, Újpest önkormányzata egyszeri támogatással segítette a főiskolát, ez fedezi az intézmény rezsijének márciusi számláit. A főiskolán jelenleg 1000 diák tanul a különböző képzési formák keretén belül. Az intézmény tervezett bezárása valamennyi képzést és szakot érintené, beleértve a magyarországi kihelyezett tagozatokat is. A főiskola fő- és részállású oktatói, technikai alkalmazottai tudomásul vették a kialakult helyzetet, valamint azt, hogy húsvét előtt valószínűleg nem kapnak fizetést. Hogy mi lesz tovább, azt egyelőre nem lehet tudni.

Popovics Zsuzsanna