Erdélyi nem vette át a kitüntetést

2005. március 25., 09:00 , 219. szám

Magyar állami kitüntetést utasított vissza Erdélyi Géza felvidéki református püspök, akinek március 15-én kellett volna átvennie a Köztársasági Érdemrend középkeresztjét.

"Jólesett, amikor néhány nappal a nemzeti ünnep előtt tudomásomra jutott, hogy ilyen megtisztelő állami díjra jelöltek, hiszen a Magyar Köztársaság mindenkori miniszterelnöke által jóváhagyott és a köztársasági elnök kezéből átveendő kitüntetés nem egy párt, nem is valamilyen politikai eszmerendszer megbecsülését, hanem a magyar államot alkotó magyar nemzet, ha úgy tetszik, a nép megbecsülését jelképezi. Ezzel tehát nincs, nem is volt semmi gondom, hiszen nyilvánvalóan nincs ember, akinek ez ne esne jól, de a Miniszterelnöki Hivatallal ennek ellenére becsülettel közölnöm kellett: nagyon sajnálom, de én ezt a kitüntetést nem tudom elfogadni" - nyilatkozta a püspök az MTI-nek. "Azért nem, mert december ötödike, a kettős állampolgárság kérdését népszavazással vizsgálni hivatott nap és annak emléke még nagyon közeli. Az emberek megjegyezték a történteket, s ha ezek után a kitüntetést elfogadom, nyilván elfordultak volna tőlem" - tette hozzá. (mno.hu)