Hat helyezésből ötöt a beregszászi gimnazisták szereztek meg

Megyei informatika-vetélkedő Nagyberegen

2005. március 25., 09:00 , 219. szám

Március 19-én a Nagyberegi Református Líceum adott otthont a Kárpátaljai Magyar Pedagógusszövetség által szervezett megyei informatika-vetélkedőnek. A versenyen 6 magyar középiskola képviseletében 22 diák vett részt, 10-12. osztályosok.

17 versenyző indult a számítógép-felhasználó kategóriában, akik előbb egy számítástechnikai alapismeretekre vonatkozó tesztsort oldottak meg, majd 1-1 World, illetve Excel programú feladatot, összesen 90 perc időtartam alatt. A programozó kategóriában öten versenyeztek, akiknek 3 óra állt rendelkezésükre 5 programozási feladat megoldására.

A komoly szellemi munkát igénylő versenyt követően a diákok közös ebéden vettek részt, majd a zsűri kihirdette az eredményeket. A felhasználói kategóriában a legtöbb pontot Kovács Tímea érte el, megelőzve Pápai Zsoltot és Marsalek Csillát (mindhárman a Beregszászi Magyar Gimnázium diákjai). A programozó kategóriában Hapák József (Beregszászi Magyar Gimnázium) bizonyult a legjobbnak, a második Csoma Attila (Beregszászi Magyar Gimnázium), a harmadik Szatmári András (Nagyberegi Református Líceum) lett.

Fischer Zsolt