Helytálltak az elnökválasztási kampányban

Tisztújító közgyűlés a KMKSZ Munkácsi Középszintű Szervezetében

2005. március 25., 09:00 , 219. szám

Március 19-én került sor a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség Munkácsi Középszintű Szervezetének tisztújító közgyűlésére a Szövetség munkácsi járási székházában. Az ülésen öt napirendi pont került a küldöttek elé.

Beszámolójában Gulácsy Géza, a KMKSZ Munkácsi Középszintű Szervezetének elnöke elmondta, az elnökválasztás során a munkácsi középszintű szervezet hozta a második legjobb eredményt a nagyszőlősi után, mivel 56%-os eredményjavulást produkált V. Juscsenko javára a megismételt második fordulóban. A középszintű szervezet jól teljesített a Szövetség másik fontos akciója, a "KMKSZ" – Ukrajnai Magyar Párt (UMP) létrehozása érdekében szervezett aláírásgyűjtésen is, amikor 2000 aláírás gyűlt a munkácsi régióban – emelte ki az elnök. "Pártalapszervezeteket egyelőre nem hozunk létre. Ott van szükség rájuk, ahol esély mutatkozik arra, hogy a "KMKSZ" – UMP jelöltjei a pártlistán bekerülnek az adott járás, illetve város képviselői tanácsába" – mondta Gulácsy Géza. A statisztikai összesítésben elhangzott, a középszintű szervezet jelenleg 5383 tagot számlál.

Kovács Miklós, a KMKSZ elnöke köszönetet mondott a tagságnak az elnökválasztáson való helytállásért. Az elnök kifejtette véleményét az országban várható adminisztratív reformmal kapcsolatban, kiemelve, hogy a KMKSZ által kitalált Tisza melléki járás létrehozása mára igencsak aktuálissá vált. "Amikor napirenden van az ukrajnai megyék számának felére csökkentése, előtérbe kerül az a kérdés, lesz-e egyáltalán magyar többségű közigazgatási egység Kárpátalján. Amennyiben 14-ről 6-ra csökkentik a járások számát, akkor egyáltalán nem biztos, hogy lesz egy olyan, melyben többségében magyarok élnek. Komoly küzdelem elé nézünk, hogy ezeket a dolgokat jól intézzük. A Szövetségnek ellenben van egy szerződése Ukrajna jelenlegi államelnökével, melynek első pontja így hangzik: Juscsenko támogatja a KMKSZ kezdeményezését a magyar vidéket magában foglaló Tisza melléki járás létrehozására" – szögezte le a KMKSZ elnöke.

A közgyűlés jóváhagyta Fakász Valéria ellenőrző bizottsági elnök beszámolóját. A 2005-2008-as időszakra a küldöttek ismét Gulácsy Gézát választották a középszintű szervezet elnökévé. Az alelnökök Fodor István és Séra Gyula lettek. A közgyűlésen megválasztották a középszintű szervezet egyéb tisztségviselőit, valamint a KMKSZ megyei választmányába delegált kilenc küldöttet.

Biró Ede, Dercen polgármestere tájékoztatta a jelenlévőket a Derceni Középiskola igazgatója leváltásának körülményeiről.

Baráth József