2005. április 8.

2005. április 8., 10:00 , 221. szám

Húsvét 3. vasárnapján az evangéliumban az emmauszi tanítványokról olvashatunk. Talán azért is a legszebb találkozások egyike ez, mert a tanítványokban mi is magunkra ismerhetünk. Két tanítvány a csalódás és a kudarcok után bánatosan megy Jeruzsálemből kifelé. Útközben beszélgetnek, vitatkoznak, mi lehetett az oka annak, hogy Jézust keresztre feszítették. Sokszor mi is így vagyunk: ha valami nem sikerül, ha nem jönnek össze körülöttünk a dolgok, elmegyünk onnan; vitatkozunk: ha mi vagyunk a hibásak, akkor enyhítő, ha mások hibáztak, akkor általában súlyosbító körülményeket keresgélünk.

Mindnyájunk életében voltak már olyan pillanatok, amikor gyöngének, elesettnek, bátortalannak, csüggedtnek éreztük magunkat és feltettük a kérdést: "Hogyan tovább?" Ekkor szegődik a tanítványokhoz Jézus az úton, és elmagyarázza nekik, ami az Írásokban Róla szól. Az út végén marasztalják, hogy tartson velük és felismerik a kenyértörésben. Amikor rádöbbennek, hogy Jézust látták vendégül, elmúlik gyengeségük, fáradtságuk, csüggedtségük, újra erőre kapnak és visszaindulnak Jeruzsálembe, hogy mindenkinek megvigyék a jó hírt, az örömet: "Láttuk az Urat!" A visszafelé vezető úton már milyen más lehet a beszélgetés! Egymást biztatják, erősítik: "Ugye, lángolt a szívünk, amikor felismertük Őt a kenyértörésben?" Ez adott nekik erőt, hogy megosszák örömüket a többiekkel. Az Isten és az emberek szeretetétől lángoló szívvel tesznek tanúságot a Feltámadott Jézusról.

Az újmisés áldások között szerepel a következő: "Szeretetének tüzét gyullassza fel szívedben az Isten, fogadd az áldást ..." Amikor évekkel ezelőtt rokonaim fölött mondtam ezeket a szavakat, egyik kisfiú felkiáltott: "Milyen lenne, ha most kigyulladna a templom!" Azóta sokszor elgondolkodom rajta, hogy valóban lángol-e a szívünk, amikor tanúságot kell tennünk a Feltámadt Jézusról? Ha elfáradunk, elcsüggedünk, tehetetlennek érezzük magunkat, van-e még annyi erőnk, hogy "felismerjük Jézust a kenyértörésben" és ettől új erőre kapva haladjunk az Élet országútján?

Jézus feltámadás utáni egyik ismertetőjele a köszöntés: "Békesség veletek!" A tanítványoknak és nekünk is egyik fontos üzenete ez. Reményik Sándor írja Békesség Istentől című versében: "... Reggel mondd, délben mondd és este mondd A Feltámadott első, szép szavát. És ragyogóbbá lesz a reggeled És csillaghímesebb az éjszakád. És békességesebb az éjszakád. Békesség Istentől ..." A tanítványok átélték ezt a Feltámadott által adott békét. Kérjük mennyei Atyánkat, adja meg nekünk is ezt a kegyelmet, hogy mi is egyre lángolóbb szívvel szeressük Istent és szolgáljuk embertársainkat azzal, hogy elvisszük hozzájuk a jó hírt, az Örömhírt!

Lengyel Donát