XVI. Benedek az új pápa

2005. április 22., 10:00 , 223. szám

A német Joseph Ratzingert választotta a 115 pápaválasztó bíboros új egyházfőnek, aki a XVI. Benedek nevet vette fel. Ő a római katolikus egyház 265. pápája. 482 év után először választottak újra német pápát a római katolikus egyház élére.

Mindössze két nap és négy szavazási forduló után a bíborosok legalább kétharmadának sikerült egyetértésre jutnia az új pápa személyéről. A Szent Péter téren tízezrek köszöntötték tapssal a hírt. Az új pápa azzal lett egyházfő, hogy kijelentette: "Accepto", vagyis elfogadja a tisztet. Ezt követően felöltötte az új pápának készült ruhát, majd bejelentették a hírt a nyilvánosságnak. Az új pápa nevét Jorge Arturo Medina Estevez chilei bíboros jelentette be, háromnegyed órával a fehér füst felszállása után. A bíboros a Szent Péter-bazilika középső ablakánál állva közölte: "Habemus papam" - van pápánk - majd latinul folytatta és közölte a kiválasztott nevét. Az új egyházfő megválasztását a harangok zúgása is jelezte.

A tíz nyelvet beszélő német Ratzinger a bíborosi testület dékánjaként az egyik legtekintélyesebb egyházi vezetőnek számított eddig is a katolikus egyházban. Ő celebrálta II. János Pál gyászmiséjét is. Ratzinger 78 éves, 1927. április 16-án született. Töretlen karrierjét az is jelzi, hogy II. János Pál megválasztása előtt is bíboros volt, még VI. Pál nevezte ki 1977-ben. Joseph Ratzinger a Hittani Kongregáció vezetőjeként a Vatikán fő ideológusának számított.

Erdő Péter bíboros nyilatkozata szerint az új pápa üdvözletét és áldását küldi a magyar népnek. Az elhunyt pápa örökségének folytatása, illetve a névválasztás kapcsán - XVI. Benedekként lépett a pápai trónra Joseph Ratzinger - a magyar prímás utalt arra, hogy II. János Pál öröksége, éppúgy, mint a II. vatikáni zsinat, kitörölhetetlen része a katolikus egyház történelmének.

A XVI. Benedek név azonban gazdag jelentésekben. S a pápa elárulta azt is, hogy miért választotta ezt a nevet: először is XV. Benedek, az első világháború végének pápájára utalva, aki a kiengesztelődés és a béke érdekében sokat fáradozott, s aki rövid pápai uralkodása alatt is igyekezett sok jót tenni.

Másodszor a Benedek név Szent Benedekre, Európa védőszentjére is utal, aki példakép és jelkép mindenki számára, s aki azt mondta regulájában: "Jézus Krisztusnak semmit elébe ne tégy."

Az új pápát várhatóan április 24-én iktatják be.