2005. május 6.

"Én veletek vagyok mindennap a világ végéig." (Mt 28, 20)

Urunk mennybemenetelének hitigazsága korunkban érthetetlenül és idegenül cseng.

Az első keresztények számára a mennybemenetel kép, az általuk vallott hitigazság kifejezője: Isten a halálban sem hagyta magára övéit, és megdicsőítette kiválasztottait.

Az ószövetségi ember és az első keresztény közösség ezt képekkel juttatta kifejezésre. A húsvéti örömhír nem egy részletének a megértéséhez újra meg kellene tanulnunk hinni a képek kifejező erejében. Például: Hénokot halála után Isten elvitte (Ter 5, 27); Mózes meghalt ugyan, de "sírját nem ismeri senki mind a mai napig" (MTörv 34); Illés "forgószéllel fölment az égbe" (2 Kir 2,11); Jézus fölment a mennybe a felhők mögé.

Az akkori hívők számára a felhő Isten felfoghatatlan közelségének jelképes bizonyítéka. Ennek megfelelően Jézus első tanítványai meggyőződéssel hirdették, hogy Isten megdicsőítette Fiát és felvitte a mennybe. Szilárdan vallották, hogy Jézus követőire, Isten minden kiválasztott gyermekére és hűséges szolgájára ugyanaz a megdicsőült állapot vár, mint Jézusra. Meggyőződésük, hogy Isten velük van és elkíséri őket még a föld legvégső határáig is. Ezért hirdették az evangéliumot minden népnek.

Jézus tehát ránk bízta az evangélium hirdetését. Műve folytatására hívott.

Isten irántunk tanúsított szeretetét kell nekünk is továbbadni a mindennapokban. Jézus Krisztus mennybemenetele - megdicsőülésének kifejezése. Egyben küldetés és ígéret mindannyiunk számára, akik hiszünk benne. Örömhír, amely elmondja, hogy Isten nem hagyott bennünket árván. Velünk van, és ami az Egyházban történik, az Ő nevében megy végbe. Ez az ünnep a saját küldetésünkre irányítja a figyelmünket: hol van a helyem, és mi a feladatom az Egyházban? Küldetésének részese vagyok. Beletartozom és hozzá tartozom. Nekünk bíznunk és remélnünk kell az örömhír győzelmében, küldetésünk sikerében, mert aki küldött és mellettünk áll, az "Isten jobbján ül a mennyben."

Babály András