Az UMDSZ alelnökei nem tudnak konkrétumokat az Európa Ház ügyében

A lakók levélben fordultak Viktor Juscsenkóhoz a zöldövezet védelmében

2005. május 6., 10:00 , 225. szám

Tovább gyűrűzik az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség által építendő Európa - Magyar Ház ügye Beregszászban. Az építkezés helyén lévő zöldövezet védelmezői panasszal fordultak a város polgármesteréhez, aki ideiglenesen leállíttatta az építkezést. Az ügyben ügyészségi vizsgálat folyik.

Vitalij Kajnov, Beregszász alpolgármestere az ügy előzményeiről tájékoztat.

- Az UMDSZ 2003-ban kérvényezte a városi tanácsnál egy földterület elkülönítését a Szövetség részére. A testület 2003-ban 50 évre bérbe adta az UMDSZ-nek a Munkácsi út 48. szám alatti földterületet, amely a szomszédos tömbház füves-fás udvara. Két évig nem történt semmi: az illetékes hatóság nem vette nyilvántartásba a kérdéses földrészleget, az UMDSZ pedig nem fizetett bérleti díjat a városnak. A bérleti szerződést az UMDSZ csak idén márciusban regisztráltatta és látott hozzá az építkezési engedélyek beszerzéséhez. A beregszászi építészeti felügyelet ideiglenes építkezési engedélyt adott az UMDSZ-nek, noha az épület tervdokumentációját előzőleg nem hagyatták jóvá az illetékes megyei hivatalnál - mondta az alpolgármester.

Arról, hogy az UMDSZ döntéshozó testületei mikor hoztak hivatalos határozatot egy Európa - Magyar Ház létesítéséről Beregszászban, az UMDSZ tisztségviselőit kérdeztük. Dupka György kulturális alelnök elmondta, a Szövetség Országos Tanácsa, Elnöksége és a középszintű szervezetek elnökeinek ülése is jóváhagyta az Európa Ház építését. A határozat " nem volt nyilvános és nem tették közzé" - fogalmazott Dupka, és nem nevezte meg annak pontos időpontját. Zubánics László, az Országos Tanács elnöke: "Valószínűleg volt ilyen döntés, de konkrétan nem emlékszem. A ház ügyében a gazdasági alelnök tud információt nyújtani, én nem foglalkoztam a kérdéssel. Annyit tudok, amit a sajtó írt ezzel kapcsolatban."

Kincs Gábor gazdasági alelnök úgy tájékoztatta a Kárpátalját, hogy az UMDSZ egy Európa - Magyar Házat épít Beregszászban, melyben a "Petőfi Könyvtár, néhány irodahelyiség és egy kisebb rendezvényterem kapna helyet". Arról, hogy mely forrásból jönne létre a beruházás, mekkora az összértéke, hogy ki tervezte az épületet, a gazdasági alelnök nem tudott érdemi információval szolgálni, mondván: " Ezzel nem foglalkoztam".

Korábban az UMDSZ hivatalos lapjában sem jelent meg írás a tervezett építkezésről. A botrány kirobbanását követően rövid cikk mutatja be a Ház építkezési tervét (Krónika, 18. szám, 2005. április 27.). Eszerint az UMDSZ egy Európa Ház (tehát nem Magyar?!) alapjait készül lerakni, mely " többek között a nemzetiségi kisebbségeket is kiszolgálná". Felmerül a kérdés: pontosan mit takar a "többek között" megfogalmazás, illetve, hogy a magyar mellett mely nemzetiségi kisebbségeket kívánja még "szolgálni" az UMDSZ? Hogy miként "szolgálná" a "kisebbséget" a Ház, nem derül ki a Krónikából, csak annyi, hogy az épületben könyvtár, olvasóterem, konferenciaterem is (!) helyet kap majd. És még mi?

A Beregszászi Városi Tanács múlt pénteken foglalkozott a vitatott építkezéssel. A lakók álláspontját Okszana Margitics képviselő levélben ismertette: ők tiltakoznak a házhoz tartozó zöldövezet felszámolása ellen. Szintén felolvasták Gajdos István beadványát, melyben sérelmezi, hogy a szomszédos ház lakói útlezárással hátráltatták az építkezési munkálatokat. A levél szerint az építkezést Magyarország kormánya finanszírozza. Gajdos tiltakozott " a kisebbségi jogok figyelmen kívül hagyása" ellen és kérte " a nemzetiségi feszültséggé alakuló ügy kivizsgálását, az ellentét feloldását". A képviselők bizottságot alakítottak és az ügyben a soros tanácsülésen hoznak döntést.

A képviselői ülésen a lakóközösség delegáltjai is jelen voltak.

"Hivatalos adásvételi szerződés igazolja, hogy a házunkat építtető állami vasút anno 8 ezer rubelért megvásárolta azt a korábban magántulajdonban lévő háztelekrészt, amit a lakók saját maguk parkosítottak és tartanak rendben immár 15 éve. A földhivatal ez év áprilisában kelt igazolása szerint a kérdéses földterület Beregszász lakóinak kommunális tulajdona. Miként adták egyáltalán bérbe a házunkhoz tartozó udvart a beleegyezésünk nélkül?" - kérdi az ülést követően a lakók nevében egy idősebb férfi.

"Annyi gazdátlan ház, telek van Beregszászban, miért éppen ezt a rendezett udvart kell lebetonozni? Miért a mi zöldövezetünk kell ahhoz, hogy Európa Ház épüljön a városban? Ez nem "nemzetiségi kérdés" és "kisebbségi jogsértés", hanem birtokvita. Az udvar melletti házunkban különböző nemzetiségű emberek élnek együtt - ukránok, magyarok, oroszok, örmények -, ám abban mindannyian egyetértünk, hogy szükségünk van tiszta levegőre. Mit szólna Gajdos, ha megjelennénk a portáján és építkezésbe kezdenénk az udvarán?" - mond véleményt egy fiatal családanya.

A lakóközösség a napokban levelet intézett Viktor Juscsenko államelnökhöz és Julija Timosenko miniszterelnökhöz, kérve támogatásukat a zöldövezet megvédése ügyében.

P. Zs.