Újból letartóztatták Ivan Rizakot

2005. május 20., 10:00 , 227. szám

Másodízben tartóztatták le a múlt pénteken Ivan Rizakot. Kárpátalja korábbi kormányzóját, az Egyesített Ukrán Szociáldemokrata Párt (SZDPU(o)) regionális szervezetének vezetőjét a megyei ügyészség elfogató parancsa alapján géppisztolyos kommandósok vették őrizetbe esti sétája közben Ungváron. Mint Jurij Benca megyei ügyész a sajtónak nyilatkozva elmondta, Rizak ellen új bizonyítékok merültek fel - az egy éve rejtélyes körülmények között meghalt Volodimir Szlivkának, az Ungvári Nemzeti Egyetem rektorának öngyilkosságba hajszolásán kívül - a büntető törvénykönyv egy másik cikkelye, mégpedig hivatali hatalommal való visszaélés kapcsán is. Benca szerint Rizak letartóztatására azért volt szükség, mert a szóban forgó egyik bűncselekmény súlyos következményt - öngyilkosságot - idézett elő, s ez a törvény szerint 7-től 12 évig terjedő szabadságvesztéssel büntethető. A téma kapcsán emlékeztetőül közlünk egy rövid részletet abból az írásból, mely a lapunkban 2004. június 4-én jelent meg (szerk.): "A Mi Ukrajnánk ellenzéki tömörülés sajtószolgálatának közleménye emlékeztetett, hogy az utóbbi időben élénk médiahadjárat folyt a rektor ellen a szociáldemokrata sajtóban, s a rektor gyakran panaszkodott hozzátartozóinak és barátainak a megyei hatalom részéről rá nehezedő nyomás miatt, amely állítólag szerette volna elérni, hogy mondjon le tisztségéről, és adja át székét Vaszil Rizaknak, Kárpátalja egyesített szociáldemokrata párti kormányzója öccsének. Legutóbb Gajdos István, az SZDPU(o) parlamenti frakciójának tagja gyakorolt hosszan tartó nyomást Szlivka rektorra - olvasható a közleményben."

Mivel kihallgatása közben Rizak rosszul lett, felszökött a vérnyomása, az ungvári városi kórházba szállították. A volt kormányzó érdekében, akárcsak februári első őrizetbe vételekor, most is megmozdultak elvtársai az SZDPU(o)-ból. Nesztor Sufrics pártelnökhelyettes, parlamenti képviselő azonnal a helyszínre érkezett, akit röviddel később több, parlamenti mandátummal rendelkező magas beosztású funkcionárius követett. A korábbi uralkodó párt vezető tisztségviselői politikai üldözést, bosszúhadjáratot emlegetnek, Ukrajna második számú politikai foglyának nevezve Rizakot (az első szerintük a továbbra is vizsgálati fogságban lévő Kolesznyikov). Megszólalt az ügyben Jurij Lucenko belügyminiszter is, aki televíziós interjújában megerősítette, hogy Rizakot ügyészségi végzés nyomán tartóztatták le az ungvári rektor öngyilkosságba hajszolásának egyik gyanúsítottjaként. Fogvatartásának szükségességéről május 16-án, az ügyészség indítványa alapján döntött az ungvári városi bíróság.

N. J.